Nem változtatott alapkamatán a svájci jegybank

Továbbra is mínusz 0,25 százalék és mínusz 1,25 százalék közötti sávban ingadozhat a svájci központi bank (SNB) irányadó kamatlába a jegybank csütörtöki kamatdöntő ülése után. A látra szóló betétek kamata szintén nem változott, mínusz 0,75 százalékon áll - szerepelt a bank közleményében.


Az SNB szerint továbbra is jelentősen felülértékelt a svájci frank a többi nemzetközi devizával szemben, és idővel gyengülnie kellene. A központi bank szerint a negatív banki kamatok kevésbé vonzóvá teszik a svájci frankban vezetett megtakarítási számlákat, így segíthetnek a frank árfolyamának korrigálásában.

A svájci jegybank továbbra is figyelemmel kíséri a devizapiaci folyamatokat és azok hatásait az inflációra és a gazdasági növekedésére. Az SNB ezek figyelembevételével alakítja monetáris politikáját.

Az SNB csütörtöki tájékoztatása szerint csökkentette idei inflációs várakozásait. A nemzetközi olajárak visszaesése és a frank árfolyamának erősödése csökkenti az inflációt. A bank előrejelzése alapján 2015-ben 1,1 százalékkal csökkenhetnek a fogyasztói árak, 2016-ban pedig 0,5 százalékkal. Az infláció csak 2017-ben lehet újra pozitív tartományban, akkor 0,4 százalékkal növekedhetnek az árak.

A központi bank arra számít, hogy idén gyorsul a világgazdasági növekedés, de továbbra is törékeny marad. Az olajárak csökkenése élénkíti a lakossági fogyasztást, a fejlett gazdaságú országok laza monetáris politikája pedig segíti a gazdasági növekedést. A globális kockázatok között szerepel viszont a görög adósságválság és az orosz-ukrán vita, amelyek bizonytalanságot okoznak.

2014 decemberében az SNB még 2 százalékos svájci gazdasági növekedést várt 2015-ben, de a csütörtöki közleménye szerint már csak 1 százalék alatti növekedés várható idén. Ezt szintén a svájci frank túlzott erősödésével indokolta a bank. Főleg az első két negyedévben lehet gyenge a gazdasági növekedés, ezért nőhet a munkanélküliség.

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: