Quaestor – MSZP érdekképviseleti fórum

Országos érdekképviseleti fórumot indít az MSZP a Quaestor károsultjainak megsegítéséért – közölte az ellenzéki párt elnökhelyettese hétfőn Veszprémben, sajtótájékoztatón.


Gőgös Zoltán azt mondta, hogy minden érintettnek feljelentést kell tennie az ügyben és kárigényt kell bejelentenie, így meglesz az esélye annak, hogy a Quaestor károsultjai előbb-utóbb a pénzükhöz jutnak.

Hozzátette: az ehhez szükséges segítséget mindenkinek megadja az MSZP azzal, hogy megnyitja az irodáit, hogy interneteléréshez jussanak az érintettek, illetve a náluk jelentkezők számára elküldi a bűntető feljelentéshez szükséges nyomtatványt is. 

Gőgös Zoltán közölte, hogy a kezdeményezés országos felelőse a tapolcai időközi választáson induló Pad Ferenc érdekképviseleti vezető.

Az MSZP megyei elnöke azt is hangsúlyozta: "alapos a gyanú, hogy minden érintett bűncselekmény áldozata lett, amit egy 2010-es áprilisi, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által végzett vizsgálat igazol".

Gőgös Zoltán elmondta azt is, hogy benyújtottak egy országgyűlési határozati javaslatot, ezzel a kormányt arra szólítják fel, hogy "ne engedje el a több mint 200 ezer érintett" kezét. Úgy fogalmazott: nem az számít, hogy ki volt a bűnös, hanem az, hogy visszakapják az emberek a pénzt. Hozzátette: nem akarják ezt az ügyet "kisajátítani", várják más pártok segítő szándékú megnyilvánulását is.

Pad Ferenc, aki az MSZP a DK és a Szolidaritás közös jelöltje, azt hangsúlyozta, hogy naponta találkozik a Quaestor károsultjainak problémájával, köztük olyanokéval is, akiknek több évtizedes megtakarítása veszett oda.

Bár a napokban több kormánypárti politikus úgy nyilatkozott, hogy nem a kormány problémája ez, "szakszervezeti vezetőként úgy vélem, hogy ezeket az embereket nem lehet magukra hagyni" – szögezte le Pad Ferenc.

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: