A monetáris tanács tagjai így voksoltak

A monetáris tanács nyolc tagja 15 bázispontos, egy tagja tíz bázispontos kamatcsökkentést támogatott a testület legutóbbi, március 24-i kamatdöntő ülésén.


Az alapkamat 1,95 százalékra csökkentése mellett voksolt Balog Ádám, Bártfai-Mager Andrea, Gerhardt Ferenc, Kandrács Csaba, Kocziszky György, Matolcsy György, Pleschinger Gyula és Windisch László. 

Az alapkamat 2 százalékra csökkentése mellett Cinkotai János voksolt.

A monetáris tanács rövidített jegyzőkönyvét az MNB szerdán tett közzé a honlapján. Ebből kiderül: a döntéshozók egyetértettek abban, hogy az óvatos kamatcsökkentés mindaddig folytatódhat, amíg az a középtávú inflációs cél elérését támogatja.

A tanács azért döntött az alapkamat csökkentése mellett, mert megítélése szerint a tartósan laza monetáris kondíciók irányába mutatnak mind az inflációs kilátások, mind pedig a reálgazdaság ciklikus aktuális helyzete.

Néhány döntéshozó hozzátette, hogy jelenleg a kedvező pénzpiaci környezet mellett a pénzügyi stabilitási szempontok is támogatják a monetáris kondíciók lazítását.

Az alapkamat 15 bázispontos csökkentését azzal magyarázták, hogy összhangban van a jegybank korábbi óvatos magatartásával és a piaci várakozásokkal, így erősíti a jegybank hitelességét és kiszámíthatóságát. Emellett előretekintve megfelelő mozgásteret biztosít a lazítási ciklus folytatásához.

Az a tanácstag, aki óvatosabb lépés mellett foglalt állást, a gazdaság ciklikus pozíciójával és az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve közelgő kamatemelése nyomán felmerülő pénzügyi stabilitási szempontokkal indokolta véleményét.

A tanács helyzetértékelése szerint az infláció idén jelentősen az inflációs cél alatt maradhat, csak az előrejelzési horizont végére emelkedhet 3 százalék közelébe. A gazdaság folytatódó élénk növekedésének fő mozgatórugója a belső kereslet maradhat. Az alacsony infláció következtében növekvő reáljövedelmek, illetve a növekvő foglalkoztatás egyaránt támogathatják a lakossági fogyasztás bővülését.

A monetáris tanács márciusi kamatdöntő ülésén felülvizsgálta az inflációs célt is. Úgy határozott, hogy a jegybank árstabilitási mandátumát továbbra is 3 százalékos éves inflációs értéken erősíti meg, de emellett egy plusz/mínusz 1 százalékpontos toleranciasávot jelöl ki. A tanácstagok ezzel is azt kívánták megerősíteni, hogy továbbra is a 3 százalékos inflációs célt kívánják elérni.

A tanácstagok egyetértettek abban, hogy az árstabilitás feltételei akkor adottak, ha a gazdasági szereplők hosszabb távon előretekintve biztonsággal számíthatnak arra, hogy az infláció alacsony és stabil marad - derül ki a rövidített jegyzőkönyvből.

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: