MNB: több lakás épülhet az nhp miatt

Az új lakások kínálati oldala fog bővülni azáltal, hogy a lakóingatlanok építésének lehetősége bekerült a növekedési hitelprogramba (nhp) – mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója csütörtökön az M1 aktuális csatornának.


Nagy Márton az M1 műsorában közölte: a szerződéseket továbbra is 2015 végéig lehet megkötni, de a lehívási határidőt meghosszabbították 2016. december 31-ig, megengedték, hogy olyan beruházásokat is be lehessen venni az nhp-ba, amelyek a jövő év végéig fejeződnek be. Szavai szerint ez ösztönözni fogja a vállalkozókat arra, hogy időigényesebb beruházásokba is belevágjanak.

Azzal kapcsolatban, hogy igényelhető lesz lakóingatlanok építésére is a kölcsön, úgy fogalmazott: nem a lakosság, hanem továbbra is a kis- és középvállalati szektor juthat növekedési hitelprogramhoz, azonban beemeltek egy új hitelcélt, ezután, ha egy kkv lakóparkot építene, “elmehet a bankhoz, fölvehet növekedési hitelt, megépítheti az ingatlant, és értékesítheti a lakosságnak”.

Mint mondta, sokszor lehet hallani, hogy nincs új építésű lakópark, nagyon szűkös a kínálat ebben a szegmensben – ezt fogja segíteni ez a bővítés. A kis- és középvállalatok építeni fognak új lakóparkokat, emelkedni fog az új lakások kínálati oldala. Hozzátette: az építési kedvet, a beruházási kedvet fogják növelni.

A terméktájékoztatóba emelik be ezeket a változtatásokat, ezt május közepére teszik be, onnantól kezdve a bankok használhatják, de a vállalkozók már érdeklődhetnek a bankjuknál – mondta. A növekedési hitelprogram kész van, csak egy hitelcélt emeltek be, ez “technikai kérdés” – tette hozzá.

MTI
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: