A bankok bővítik a hitelezést

A bankok kilencven százaléka jelezte, hogy szeretné kibővíteni a hitelezését, főleg a kis- és középvállalkozások (kkv) szektorában – mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatorna péntek reggeli adásában.


Hozzátette: valójában ez egy hiányzó láncszem, mivel a kormány – betartva az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) kötött megállapodást – elkezdte csökkenteni a bankadót; majd mindenki elmondta, hogy jó lenne, ha a bankok ennek fejében hiteleznének.

Az ügyvezető örömét fejezte ki, hogy a bankok ezt önként vállalták, és elkötelezettek a hitelezés növelése mellett.

Reményeik szerint a bankok be fogják tartani vállalásukat, a jegybank ezt nézni fogja – jelezte.

Nagy Márton elmondta: a növekedési hitelprogramot többféle termékkel lehet kombinálni, uniós támogatásokkal is.

A bankoknak egyre inkább megéri ezeket a termékeket kombinálni, de itt a hitelezés felpörgetése mellett arról van szó, hogy egyre jobban piaci alapúvá teszik a vállalati hitelezést. Ez azt jelenti, hogy a jegybanki programokra egyre kevésbé lesznek ráutalva, mert a kamatlábak történelmi mélységben vannak, rendkívül alacsonyak – mondta.

A devizahitelek átváltásáról azt mondta: összesen közel 250 ezer ügyfél egymilliárd eurós, nagyjából 300 milliárd forintos hitelállományának forintosítását kell megoldani az autóhitelek-személyi kölcsönök esetében. Sok bank elkezdte ezt, de a probléma kettős: a bankoknak egyrészt meg kell egyezni az ügyfelekkel a feltételekről, és át kell írni a szerződéseket.

Közlése szerint ebben a bankoknak külső segítségre lesz szüksége, mivel sok pénzintézet jelezte, hogy önállóan csak a 10-15 százalékát lesznek képesek átváltani ennek az állománynak.

Arra a kérdésre, hogy ebben az MNB segítséget nyújt-e, azt felelte: a jegybank képes és kész a szükséges 1,1 milliárd eurót a bankrendszer rendelkezésére bocsátani, ha a bankszektor erről megállapodik a kormánnyal.

MTI
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: