Értékszállítók sztrájkja - hangos csend van

Továbbra sincs megállapodás az Értékszállítási és Őrzésvédelmi Dolgozók Szakszervezet (ÉÖDSZ) és a munkáltató között az idei bérekről.


Az ÉŐDSZ a posta értékszállító cégnél, a JNT Security Kft.-nél működő szervezete április 20-án éjféltől hirdetett sztrájkot határozatlan időre, mivel nem sikerült megállapodni az idei bérekről a munkáltatóval.

Csánics Sándor, a szakszervezet elnöke az MTI-nek kedden elmondta: a munkáltatóval hétfőn délelőtt tárgyaltak, a megbeszélésen jelen volt a Magyar Posta vezérigazgatója is, de ott a munkaadó más témáról, köztük a még elégséges szolgáltatásról kívánt tárgyalni. A legutóbbi megbeszélésen ígéretet kaptak arra, hogy bérajánlatot is kapnak, de ez még nem érkezett meg - mondta.

A szakszervezeti elnök jelezte azt is, hogy szombatra békés tüntetést szerveznek, amit már bejelentettek a rendőrségen. 

A Magyar Posta és a JNT az MTI megkeresésére közölte: a JNT Security Kft. május 4-én tárgyalt az ÉŐDSZ képviselőivel, az egyeztetésen két napirendi pontot kívánt megtárgyalni, a bérmegállapodást, illetve a sztrájk alatt nyújtott minimális szolgáltatásokat. 

A munkáltatói közlés szerint a béreket illetően az ÉŐDSZ kategorikusan elutasított mindenféle kompromisszumos lehetőséget, a minimális szolgáltatások szükségességét pedig nem ismerte el, annak ellenére, hogy a JNT ismertette a 2015. április 28-án kelt, a szakszervezet számára is ismert bírósági ítéletben foglaltakat, amely szerint: "A sztrájk megkezdését megelőzően meg kellett volna állapodnia a feleknek a még elégséges szolgáltatás mértékében és feltételeiben, továbbá a sztrájk is csak úgy gyakorolható, hogy a még elégséges szolgáltatás teljesítését ne gátolja." 

A május 4-i tárgyalás után a felek azzal álltak fel az asztaltól, hogy a JNT május 5-én megküldi az ÉŐDSZ-nek írásos javaslatát a minimumszolgáltatásokra vonatkozóan, és álláspontját a bérfejlesztéssel kapcsolatban, amelyet a JNT kedden meg is tesz - áll a közleményben.

Hozzáteszik: a JNT és a Magyar Posta elfogadhatatlannak és károsnak tart minden olyan nyomásgyakorlási eszközt, amely sikertelen tárgyalásokba kényszeríti bele a munkáltatót. Ilyen lépésnek tekintik azt, hogy a május 4-i tárgyalás után alig több mint négy órával az ÉŐDSZ már bejelentette a BRFK-nak, hogy demonstrációt szervez, és mindezt úgy tette, hogy nem várta meg a munkáltató kedden megküldendő javaslatát.

A JNT szerződött partnerei, így a Magyar Posta felé nyújtott szolgáltatásaiban egyelőre továbbra sincs fennakadás, ugyanakkor jelentős többletköltségeket generál elsősorban a JNT legnagyobb ügyfelénél, a Magyar Postánál, mindezek alapján ez az értelmetlenül folytatott sztrájk jelentős károkat okoz - írja közleményében a munkáltató.

A JNT és a tulajdonos Magyar Posta mindent megtesz az ügy tárgyalóasztal melletti rendezése érdekében, ugyanakkor a másik féltől minimálisan elvárja, hogy a gazdasági realitások mentén határozza meg bérelvárását, továbbá magatartásával és felelőtlen nyilatkozataival ne veszélyeztesse a két cég üzleti érdekeit. Ezzel ugyanis pont a szakszervezet veszi el a JNT-től annak lehetőségét, hogy a jövőben további bérfejlesztést hajthasson végre - közölte a munkáltató.

A Munkástanácsok Országos Szövetsége és Értékszállítási és Őrzésvédelmi Dolgozók Szakszervezete kedden közleményben tudatta, hogy Csánics Sándor, az ÉŐDSZ elnöke és Szabó Imre, a Munkástanácsok titkárságvezetője bejelentette és egyeztette a rendőrséggel a szombati vonulásos demonstráció részleteit. A megmozdulással a munkavállalók újabb nyomatékot kívánnak adni követeléseiknek, terveik szerint petíciót adnak át a Miniszterelnökség képviselőjének is - közölték.

Forrás: MTI

Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: