Itthon stabilak voltak a gabonaárak, de külföldön nagy a „felfordulás”



Mivel a hazai gabonaárak viszonylag stabilak, érdemben nem változott a Magro Gabonaindex (MGX) értéke a 19. héten. Sokkal izgalmasabb dolgok történtek viszont az országhatáron kívül. Ellentétesen és jelentős mértékben változtak az árak a mértékadó árutőzsdéken. Érdemes csemegézni. A részletekről, illetve a hazai és nemzetközi gabonapiaci árak változásáról az alábbiakban olvashat. További adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson ide>>.

Bár kis mértékben drágult, de összességében továbbra is stabilan alakult a kukorica ára hazánkban. A 19. héten átlagosan 40.888 forinton forgott tonnája a Magro.hu fizikai piacán. A magyar határidős piacra begyűrűztek az elmúlt hetek világpiaci tendenciái és a júliusi kukorica ára csökkenni kezdett: meg sem állt egészen 40.800 forintig. A szeptemberi lejáratú szilárdan tartotta a 43 ezer forintos szintet, míg a novemberi – némi erősödés után - 40.800 forintig ereszkedett. Párizsban (MATIF/EURONEXT) folytatódott a júniusi kukorica árának csökkenése. Ez a folyamat a múlt hét végére 154,75 eurós értéket vett fel. Ezzel szemben a későbbi lejáratú (augusztus, november) termények drágultak, mindkettő 162,5 eurós árig. Chicagóban ez elmúlt hetek esése után megnyugodni látszanak a kedélyek. A májusi kukorica - némi kilengés után - a hét végére visszatért a kiindulási pontra: maradt alig valamivel 141 dollár fölött. És hasonló utat jártak be a későbbi lejáratú termények is. Egy drágulás periódus után nagyjából visszatértek a kezdeti árszintre. Aktuálisan 28 ezer tonna kukoricát adnának el és 2 ezer tonnát vennének a Magro piactéren.

A kukoricaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

2015. már.
2015. ápr.
2015.
16. hét
17. hét
18. hét
19. hét
Átlagár (Ft/t)
39 438
40 669
40 237
40 138
40 260
40 888
Kötési mennyiség (t)
12 148
13 960
2 349
3 000
2 950
2 410


A kukorica átlagárának alakulása

A hazai búzapiacon sem történtek túl nagy változások. A malmi búza átlagára 53.500 forint lett, míg a takarmánybúza 45.900 forinton forgott. A hazai határidős piacon már csak augusztusi lejáratú búza vehető. Itt 1 százalékos csökkenést láthattunk, mivel a malmi búza ára 48.500 forintról 48.000 forintig süllyedt. A takarmánybúzánál még ennyi változást sem történt: az augusztusi lejárat stabilan 45 ezer forint, míg a szeptemberi 200 forinttal lett olcsóbb. A múlt héten 45.800 forintba került. De nézzük, mi történt Párizsban! Nos, a májusi búza ára elég rendesen „beszakadt”: 11 százalékos zuhanás után 156 eurón fejezte be a hetet. Ennyi izgalom a későbbi lejáratú termények esetében nem történt, hozzávetőlegesen változatlanok maradtak az árak. Nem így Chicagóban, ahol viszont 1,5 százalékot drágult a májusi búza, de 2-3 dollárt emelkedtek a későbbi lejáratok is. Ezek után legyen okos az ember! Az európai csökkenés ráadásul azután történt, hogy az ADM (Archer Daniels Midland Company) május elején publikálta legfrissebb jelentését, amelyben erre az évre EU-s szinten 139,1 tonnát, a tavalyinál 6,3 százalékkal kevesebb búzát prognosztizált. És a csökkenést esősorban Németország gyengélkedésére vezette vissza. Meglátjuk, így lesz-e. Jelenleg összesen 2 ezer tonna búzát kínálnak eladására és 4 ezer tonnát vennének a piactéren.

A búzaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

2015. már.
2015. ápr.
2015.
16. hét
17. hét
18. hét
19. hét
Átlagár (Ft/t)
49 310
47 052
48 592
48 630
47 872
47 838
Kötési mennyiség (t)
6 872
9 015
1 950
1 900
1 810
1 500

A búza átlagárának alakulása

Szerző: Németh István a Magro.hu ügyvezetője, gabonapiaci szakértő
 
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: