Juncker újra beszólt

Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszter zavart kelt az athéni kormány és az eurótagállamok tárgyalási folyamatában - állítja a görög ekathimerini.com hírportál. Varufakisz egyik tegnapi bejelentését saját minisztériuma cáfolta, a pénzügyér távozása állandó találgatások tárgya.


Miközben Görögország tárgyalásai hitelezőivel kritikus szakaszukba értek az athéni kormány pénzügyminisztere olyan adóreform-javaslatról számolt be, amelyet saját minisztériuma volt kénytelen visszavonni nem sokkal a bejelentés után. A pénzügyér sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a kormány alacsony adóval terhelné meg a pénzfelvételt a bankjegykiadó automatákból. Két órával később a pénzügyminisztérium jelezte, hogy nem pont erről van szó.

A tárgyalások korábbi szakaszában felmerült egy ilyen új közteher lehetősége, ám később ezt visszavonták, mert éppen a pénzügyminisztériumnak támadtak kifogásai ezzel kapcsolatban. (Eszerint elképzelhető, hogy Varufakisz kezdi elveszteni a fonalat azzal kapcsolatban, hogy éppen hol tartanak az egyeztetésekben vagy visszatér saját korábbi - elvetett - ötleteikhez, ami arra utal, hogy kieshetett a környezete tér-idő kontinuumából - a szerk.)

Megy vagy marad?

Eközben erősödnek a spekulációk azzal kapcsolatban, hogy meddig tarthatja meg székét a nagy hírnévre szert tett miniszter. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke kijelentette, hogy a pénzügyér "nem segíti az egyeztetési folyamatot". Mr. Varufakisz egy olyan ország pénzügyminisztere, amely óriási gondokkal kénytelen szembe nézni, és nem erősíti tárgyalópartnereiben azt az érzetet, hogy tisztában lenne a felelősséggel, amelyet ez a helyzet ró rá - derült ki abból a nyilatkozatból, amelyet Juncker a MNI News hírügynökségnek adott.

Az Európai Bizottság elnöke csak némi habozás után adott jó véleményt Alekszisz Ciprasz miniszterelnökről. Arra a kérdésre, hogy megbízik-e a görög kormányfőben 14 másodperces hezitálás után válaszolt. Igen - mondta, hozzátéve, hogy Ciprasz egyre felelősségteljesebbé válik.

Itt ennyi, ott annyi, amott amannyi

Az interjúban felvázolta a Görögország és hitelezői közötti kompromisszum lehetséges alapelemeit. Az első pont, hogy a korábbi kormány által vállalt megállapodást, amelynek tető alá hozásában fontos szerepet játszott a Nemzetközi Valutaalap is, végre kell hajtani. Ez a megjegyzés nyilván vonatkozott arra is, hogy az IMF-nek meg kell kapnia a június 5-én esedékes 300 milliárd eurós törlesztőrészletet.

Az áfa módosításával kapcsolatban csak egy keretszámot adott az Európai Bizottság elnöke, nem bonyolódott bele abba a vitába, hogy két- vagy háromkulcsos legyen-e az adó, és hogy mekkorák legyenek a kulcsok. Úgy véli, hogy az forgalmiadó-reformból 1,8 milliárd euró pluszbevételnek - a GDP egy százalékának - kellene befolynia az államkasszába ahhoz, hogy javítani lehessen a költségvetés egyensúlyát. A nyugdíjreformmal kapcsolatban szerinte a korai nyugdíjba vonulók nagy száma jelenti a kritikus pontot, ugyanakkor a munkaerő-piaci reform ügyét az őszi tárgyalásokra lehetne halasztani.

Juncker nagyon hosszú ideig volt Luxemburg kormányfője és egyben pénzügyminiszere, és sokáig vezette az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoportot is, úgyhogy otthon van a pénzügyi egyezkedésekben. Athéni kormányzati források szerint a hét végére tető alá hozhatják a megállapodást szakértői szinten, majd kedden összeülhet az eurócsoport, hogy áldását adja az egyezségre, ami elvileg utat nyithat némi pénz átutalása előtt Görögországnak.

Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: