Kiaknázatlanok a magyar-ukrán üzleti kapcsolatok

A magyar-ukrán kétoldalú üzleti kapcsolatokat már a válság előtt sem sikerült teljes mértékben kiaknázni – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára csütörtökön Budapesten.


Magyar Levente az ukrán kereskedelmi és iparkamara, illetve az ukrán külügyminisztérium „Ukrajna csak üzlet” című rendezvényén szólalt föl.

A gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár elmondta: Magyarország intenzív erőfeszítéseket tesz, hogy mélyítse a gazdasági, kereskedelmi viszonyt Ukrajnával.

Több ukrajnai nagyvállalattal tárgyalunk arról, hogy megtelepednének Északkelet-Magyarországon, és még idén három új kereskedelmi kirendeltséget nyitunk Ukrajnában, Beregszászon, Ungváron és Ivano-Frankivszkban - mondta.
Annak, hogy a magyar-ukrán gazdasági lehetőségek kiaknázatlanok, az államtitkár szerint az egyik fő oka az, hogy „nem sikerült kellően alaposan bemutatnunk egymásnak a két országban meglévő lehetőségeket”.

Pedig van összeköttetés, a széles nyomtávú vasút Záhonynál – mutatott rá.

Magyar Levente kiemelte a határon átnyúló infrastruktúra-fejlesztéseket. Sok erőfeszítést teszünk, hogy még sűrűbb legyen a közúti és vasúti összeköttetés - mondta. Megemlítette, hogy a tervek szerint hamarosan új átkelő nyílik a magyar-ukrán határon.
Megjegyezte: a magyar kormány hozzájárulna olyan nagy volumenű befektetésekhez, mint a Beregszászt elkerülő út.
A KKM államtitkára leszögezte: a politikai kapcsolat adott, Magyarország támogatja Ukrajna területi integritását, függetlenségét, és minden tőle telhető erőfeszítést megtesz, hogy segítse a jelenlegi összetett, nehéz helyzetben. Magyarországnak érdeke, hogy a legnagyobb szomszédja egy független, erős Ukrajna legyen – mondta.
Mihajlo Junger, a budapesti ukrán nagykövetség ideiglenes ügyvivője elmondta: Ukrajna elsősorban a már nemzetközi elismerést elnyert magyar technológiák iránt érdeklődik, többek között az egészségügy és a vízgazdálkodás területén. „Miért vinnének egy technológiát 15 ezer kilométerre, ha azokat igénylik és kifizetik Lvivben, 800 kilométerre a magyar fővárostól?” – tette föl a kérdést a diplomata.

Elmondta, Ukrajna gazdasági helyzete bonyolult, de a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió segítségével sikerült stabilizálni a makrogazdasági helyzetet, és folyamatosan javul az üzleti környezet.
Az „Ukrajna csak üzlet” fórumot a lengyel és a cseh fővárosban is megrendezték. A rendezvénysorozat célja, hogy Ukrajnát befektetési célpontként, partnerként mutassa be, és ismertesse, milyen kockázatokkal kell számolniuk azoknak a vállalkozásoknak, amelyek Ukrajnával készülnek üzletelni.

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: