Lezárul a szombathelyi Styl ruhagyár felszámolása

A végéhez közeledik a szombathelyi Styl Ruhagyár Zrt. felszámolása, a működtetést átveszi egy cég, amelyben a vasi megyeszékhely önkormányzata is tulajdonrészt szerez. Az állam segítségével így 600 munkahelyet sikerül megőrizni.


A hazai ruhaipar egyik legnagyobb cége az iparági recesszió miatt került a tönk szélére, végül egy hitelezője kezdeményezett felszámolást ellene, az eljárás tíz éve tart. A felszámoló Vectigalis Zrt. még 2005 elején végrehajtott egy sikeres reorganizációs programot, amelynek köszönhetően a Styl jelenleg is termel.  

Péter Márta, a Styl felszámolója az MTI érdeklődésére elmondta, hogy információja szerint május 21-én egy külföldi és egy belföldi szakmai befektető létrehoz az önkormányzattal és néhány magánszeméllyel - köztük a Styl néhány vezető alkalmazottjával - egy közös céget. A belföldi szakmai befektető évtizedek óta kapcsolatban állt a Styl Ruhagyárral, a legnagyobb belföldi megrendelője. 

Péter Márta emlékeztetett arra, hogy Hende Csaba honvédelmi miniszter, a térség országgyűlési képviselője tavaly decemberben bejelentette, hogy a kormány gazdaságfejlesztés címén 1,47 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt az önkormányzat bevonásával a Styl ruhagyár 600 munkahelyének megmentésére.

A felszámoló úgy vélekedett, a vevő által fizetendő 970 millió forintos vételár éppen fedezi azokat a még fennálló tartozásokat, amivel a ruhagyár a felszámolás legelején kényszerűségből elküldött 600 dolgozó bére és végkielégítése miatt a Bérgarancia Alapnak és az adóhatóságnak, valamint építményadó címén az önkormányzatnak tartozik. Az ezt meghaladó tartozásokat  - a törvényi kielégítési sorrend szerint - mint kielégítetlen adósságot írják le a hitelezők a felszámolási folyamat lezárása után.

Az állami támogatás jelentős része így visszakerül a költségvetésbe - jegyezte meg.

A felszámoló szerint a biztos megrendeléseknek és a támogatásnak köszönhetően minden adott ahhoz, hogy a ruhagyár ismét piaci körülmények között termelhessen, fejleszthessen.

Péter Márta nagy eredménynek tartotta, hogy a Styl Ruhagyár munkahelyeinek felét sikerült megtartani, ami szavai szerint elsősorban annak köszönhető, hogy magas minőségű termékeket állítottak elő, amelyekre a nemzetközi piacon is folyamatosan volt igény.

A szombathelyi Styl ruhagyárban honlapjuk szerint olyan márkák megrendeléseit teljesítik, mint a Tommy Hilfiger, a Féraud, a Bogner, a Carven, vagy a Scapa. A gyártószalagokról napi 1400 darab termék kerül le, éves árbevételük az elmúlt három év mindegyikében 2,5-3 milliárd forint körül mozgott.

Molnár Miklós, (Pro Savaria) Szombathely alpolgármestere az MTI-nek arról számolt be, hogy az önkormányzati szerepvállalás célja nem elsősorban a tulajdonlás, hanem sokkal inkább a munkahelyek megőrzése, valamint annak segítése, hogy a cég piaci körülmények között is újra, hosszú távon eredményesen működjön.

Az alpolgármester elmondta: az eddigi működésnek korlátokat szabott az, hogy a Styl felszámolás alatt állt, így a viszonylagos védettség mellett sem lehetett végrehajtani fejlesztéseket. Nem indulhatott a cég pályázatokon, és nem tudták emelni a béreket sem.

Szavai szerint a Styl júniustól visszakerül a piacra, ahol újra meg kell találnia annak a módját, hogyan működjön eredményesen.

Hozzátette: az új cég az államtól - az 1,47 milliárd forintos támogatás részeként - működésre kapott további 500 millió forintot, amiért viszont cserébe három évig vállalnia kell a 600 dolgozó foglalkoztatását, így nem hajthat végre csoportos létszámleépítést.

Elmondása szerint a készülő társasági szerződésben további garanciális elemek is szerepelnek, így az önkormányzatnak, mint tulajdonosnak a legfontosabb és a támogatás célkitűzéseit érintő kérdésekben vétójoga lesz a 25 százalékos tulajdoni hányada ellenére.

Az MTI tudósítójának megkeresésére a magukat egyelőre megnevezni nem kívánó befektetők a felszámolón keresztül annyit közöltek: egyelőre nem kívánják kommentálni a sajtóban megjelent híradásokat, amelyek a támogatás feltételeivel és körülményeivel, valamint a felszámolási eljárás kérdéseivel foglalkoznak. 

Annyit közöltek, hogy a támogatás feltételeit és garanciáit illetően az önkormányzat korrekt, de nagyon kemény tárgyalópartnernek bizonyult. Ígéretük szerint a társaság alakuló ülése után terveikről, elképzeléseikről a nyilvánosság előtt is beszámolnak.

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: