Mit adjunk el Egyiptomba?

Jelentős érdeklődés övezte a pénteken Budapesten a magyar-egyiptomi üzleti fórumot. Több mint 200 hazai kkv vett részt az eseményen, amelyen az egyiptomi üzleti lehetőségekről tájékozódtak a résztvevők.


Az 50 egyiptomi üzletemberből álló delegációt Abdel Fattah El-Sisi egyiptomi államfő vezette.

Magyarország Egyiptomba irányuló árukivitele 2014--ben 68 százalékkal bővült. Az export jelentős részét a tavalyi év során a gépipari és villamossági termékcsoportok adták, amelyek együttesen a teljes kivitel 59,2 százalékát tették ki. Ezen túlmenően ugyancsak nagy mennyiségben exportáltak a hazai kkv-k járműveket és szállítási célú felszereléseket is.

Többek között a vízgazdálkodásban, az egészségiparban, az infokommunikációs technológiai megoldásokban, a prémium minőségű hazai élelmiszeripari termékek értékesítésében és a gépipari exporttevékenységek fokozásában látunk kiemelkedő lehetőségeket a nemzetközi szinten is versenyképes hazai kkv-k számára" - mondta Ducsai-Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. vezérigazgatója.

Abdel Fattah El-Sisi Egyiptom elnöke hangsúlyozta: az ország nyitva áll Magyarország előtt. A legnagyobb lehetőségek az infrastruktúra, a vasút és az úthálózat fejlesztésében vannak. A vasútfejlesztés egy olyan szektor, mely által a magyar szakemberek számára Egyiptomon keresztül könnyebben elérhetővé válhatnak az afrikai országok.

A magyar Eximbank 20 millió dolláros hitelkeretet ajánlott fel a magyar és egyiptomi vállalatok stratégiai megállapodásának érdekében - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Az egyiptomi magyar kereskedőház 2014 novemberében nyílt meg. Az iroda munkatársai a piaci követelmények ismeretében elősegítik a magyar és egyiptomi üzleti kapcsolatok fejlődését. Szakmai és diplomáciai rendezvényeken vesznek részt, üzleti fórumokat szerveznek, ahol válaszolva a magyar kínálat és egyiptomi kereslet igényeire, üzleti lehetőségeket teremtenek a két ország gazdasági szereplői között. Konkrét egyeztetések folynak csomagolástechnológia, labortechnika, minőségirányítási rendszerek oktatása területén, illetve előkészítés alatt van a honvédség részére egyedi magyar szabadalom alapján készített ruházati termékek exportja is.

Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: