Szijjártó Péter: a magyar külpolitika jól vizsgázott beruházásösztönzés szempontjából

A magyar külpolitika átalakítása a beruházásösztönzés szempontjából jól vizsgázott - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) sajtótájékoztatóján, Budapesten.


Elmondta: a Nemzeti Befektetési Ügynökség tavaly Közép-Európa második legeredményesebb befektetési ügynöksége lett,  60 magyarországi beruházás megvalósításáról zárt le eredményes tárgyalásokat 32 új és 28 már itt tevékenykedő céggel.

A miniszter kiemelte: az ilyen beruházások értéke 1,66 milliárd eurót, mintegy 508 milliárd forintot tett, és ez hozzájárult ahhoz, hogy Közép-Európában Magyarországon a legmagasabb a GDP-arányos működőtőke beáramlást jelző mutató.

Az idén az első öt hónapban a HIPA 27 magyarországi beruházásról kötött megállapodást 548,8 millió euró értékben. A 27 beruházó cég közül 14 eddig nem rendelkezett itteni befektetéssel, 13 itt lévő vállalat pedig nyereségéből fektet be. Az első öthavi 27 új beruházás 5597 új munkahelyet teremt,  40,2 százalékkal többet az előző év azonos időszakánál - mondta Szijjártó Péter.

Felhívta a figyelmet arra, hogy tavaly a magyarországi vállalatok 5216 milliárd forintot költöttek beruházásra, ez 14 százalékos növekedés 2013-hoz képest.

A külföldi beruházások tendenciáját tekintve a német és az Egyesült Államok-beli cégek beruházásai folytatódnak, az idén eddig 6 német és 6 amerikai vállalat kötött magyarországi beruházásról megállapodást a HIPA-val. Ezzel Magyarországon 6 ezer német vállalat összességében több mint 300 ezer embernek ad munkát, a német befektetések megközelítették a 20 milliárd eurót, az 1750 amerikai cég itteni befektetései pedig elérték a 9 milliárd dollárt, 90 ezer munkavállalót foglalkoztatnak.

A miniszter szerint ez azt mutatja, hogy a magyar-amerikai gazdasági együttműködés továbbra is sikertörténet, és remélhetően a politikai együttműködés is el fogja érni a gazdasági együttműködés zökkenőmentességét.

A magyar és a német gazdaság kapcsolódása továbbra is rendkívül erős, alapvetően termelési oldalról, és ez a magyar gazdaság fejlődését segíti - tette hozzá.

A beruházások jelentős részét továbbra is az autóipar és a szolgáltatói szektor adja, az autóipar termelése mostanra meghaladja a teljes feldolgozóipari termelési érték 30 százalékát, több mint 80 szolgáltató központ működik Magyarországon, 30 ezer embert foglalkoztatnak - mondta Szijjártó Péter.

Fontosnak nevezte a HIPA tevékenységében a kis- és középvállalatok segítését is, a magyar kormány 59 stratégiai megállapodást kötött nagyvállalatokkal, ezek 61 százalékban foglalkoztatnak magyar cégeket beszállítóként, ez 4 százalékos növekedés a megállapodás aláírást követően. Az 59 stratégiai partner jelenleg 174 ezer 308 embert alkalmaz, 13 ezer 468 ezerrel többet, mint a megállapodás előtt.

A beruházások alakulásában fontos szempont lesz a jövőben a megfelelő helyszín, illetve megfelelően képzett munkaerő, ennek érdekében a kormány az önkormányzatokkal közösen dolgozik, a kabinet megduplázta a kutatás-fejlesztésre fordítható összeget, amelyből többi közt tanműhelyeket finanszíroznak, ipari felsőoktatási centrumokat hoznak létre - hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter.

Ésik Róbert, a HIPA elnöke kiemelte, hogy egyablakos rendszert vezettek be a teljes körű ügyintézésre. Tevékenységükben az új beruházók megnyerése mellett hangsúlyt fektetnek a már itt lévőkre is, a hazai kkv-szektornak képzési programjaira, a szakmai beruházók mellett a pénzügyi befektetőkre, az utóbbiaknak 6 szektorban 30 projektet kínálnak.

A HIPA elnöke szólt arról, hogy jelenleg 142 befektetés előtt álló projektet kezelnek, amennyiben a tárgyalások kedvezően zárulnak, a jelenlegi paraméterek alapján 3,23 milliárd euró befektetés révén 25 ezer 283 új munkahely jönne létre.

Ésik Róbert elmondta, hogy a külföldi közvetlen tőkebefektetéssel foglalkozó Site Selection szakmai magazin összeállítása szerint Magyarország a térségben a legjobb beruházási célpont.

A sajtótájékoztatón Ésik Róbert bejelentette, hogy július elsejétől Bolla Szilárd lesz a HIPA befektetési elnökhelyettese, aki a Hewlett-Packard Corporationnél töltött be vezető tisztségeket.

Újságírói kérdésre válaszolva Szijjártó Péter megismételte, hogy Magyarországra az első öt hónapban 50 ezer 340 bevándorlót regisztráltak, a tendencia alapján számuk ez év végére meghaladhatja a 100 ezret is, etekintetben Magyarországon a legnagyobb a nyomás, az Európai Uniónak kezelnie kell a Nyugat-Balkán felöl érkezők kérdését is. A kormány döntése alapján szerdáig kell kidolgozni a magyar-szerb határon felállítandó 175 kilométer hosszú és 4 méter magas biztonsági kerítésre vonatkozó javaslatot, ennek költségeit pedig ezt követően lehet megmondani.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy nem teljes határzárról van szó, mert a határállomásokon lehet majd közlekedni. 

Az emberi méltóság megsértésére vonatkozó kérdésre a miniszter elmondta:  az emberi méltóság megsértését ott kell megelőzni, ahol elsőként a sértés történt, azaz meg kell akadályozni, hogy otthonaik elhagyására kényszerüljenek családok, ehhez pedig békére, stabilitásra van szükség.

Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: