Drágult a búza, de stabilan alakult a kukorica ára itthon

A búzának köszönhetően 2,5 százalékot emelkedett a Magro Gabonaindex (MGX) értéke a 39. héten. Itthon inkább csak a búza, de a világpiacon minden gabonaféle drágult, nem is kicsit. A további részletekről, a hazai, illetve külföldi árutőzsdék történéseiről az alábbiakban olvashat. Részletesebb adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson ide>>.

Már minden megyében elkezdődött a kukorica betakarítása az országban. Az eddigi visszajelzések eléggé változatos képet mutatnak a terméseredményekről, de kevés a bizakodó vagy elégedett hang. Az aktuális adatok alapján 6-7 millió tonna várható összesen, ami jóval elmarad a tavalyi eredménytől. A 39. héten mindenesetre – erősödő forgalom mellett - 40.741 forint volt a kukorica átlagára a Magro.hu piactéren. Ez tulajdonképpen megegyezik a múlt hét adatával.
Erősödni kezdett viszont a kukorica a hazai árutőzsdén. 3 százalékos emelkedés után a novemberi árfolyam elérte a 45 ezer forintot, de hasonló mértékben drágult a decemberi tengeri is. A későbbi lejáratú termények ára stabil maradt.
Nem volt ez másképp Párizsban (MATIF/EURONEXT) sem. Itt átlagban 2 százalékkal lett magasabb a kukorica ára. Ezzel a novemberi kukorica már 165,25 euró lett.
Chicagóban (CBOT/CME) a hektikus ármozgásokról szólt a kukorica szempontjából a 39. hét. Péntekre aztán mind a decemberi, mind a márciusi kurzus ára magasabban zárt, mint a hétfői nyitóár, hozzávetőlegesen 3 százalékkal. A szeptember eleji mélypont után- úgy tűnik – újra az emelkedésé lehet a terep, de nagy és gyors erősödésre nem lehet számítani.

Az ókészlet már csak minimális található a piactéren, de már megjelent az új kukorica is. Hét elején 6 ezer tonnát lehetett vásárolni és nagyon megugrott a kereslet: összesen 16 ezer tonnára van igény.

A kukoricaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

2015. júl.
2015. aug.
2015.
36. hét
37. hét
38. hét
39. hét
Átlagár (Ft/t)
41 443
41 656
42 117
41 291
40 678
40 741
Kötési mennyiség (t)
10 467
5 915
1 200
1 350
1 122
1 847

Itthon drágult a búza a 39. héten a fizikai piacon. Az étkezési búza átlagára ezzel 48.950 forint, míg a takarmánybúzáé 45.400 forint lett a piactéren.
Ellenben nem sok a búzapiacot érintő változást láthattunk a 39. héten a BÉT-en. Minimális mozgások sem voltak, így a decemberi étkezési búza továbbra is 47.900 a márciusi pedig 48.800 forint maradt. A takarmánybúza decemberi kurzusa 45.300, a márciusi 45.900 forint.
Ezzel szemben sokat, mintegy 6 százalékot drágult a termény Párizsban (MATIF/EURONEXT). A decemberi kurzus például elérte a 176,5 eurós tonnánkénti árat, de drágult a márciusi, májusi és szeptemberi búza is.
Hasonló történéseket láthattunk Chicagóban (CBOT/CME) is. Újra felfelé mozdultak az árak, igaz az európainál kisebb mértékben. Mintegy 4 százalékos erősödés után a decemberi búza ára elérte a 186,51 dolláros szintet.
Jelenleg összesen 9 ezer tonna búza keresi gazdáját és 6 ezer tonnára van kereslet a piactéren.

A búzaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

2015. júl.
2015. aug.
2015.
36. hét
37. hét
38. hét
39. hét
Átlagár (Ft/t)
47 349
46 744
47 907
46 344
47 064
48 719
Kötési mennyiség (t)
14 417
7 300
1 200
1 645
1 997
2 200
Szerző: Németh István a Magro.hu ügyvezetője, gabonapiaci szakértő
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: