Hihetetlen, de még mindig drágul a kukorica

Különböző árupiaci összefüggések folytán, de még mindig felfelé mozgott a kukorica ára az árutőzsdéken a 22. héten. Ez a növekedés azonban nem teljesen megalapozott, így belátható időn belül jelentősen megváltozhatnak a dolgok. Egyelőre azonban még a növekedsénél tartunk. A hazai fizikai gabonaárai azért nem változtak ilyen markánsan, sőt. A Magro Gabonaindex (MGX) értéke a múlt héten 10 170 ponton állt. A további részletekről, a hazai, illetve külföldi árutőzsdék történéseiről az alábbiakban olvashat. Részletesebb adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson ide>>.

A kukorica – elsősorban tőzsdei - árát még mindig a szójapiac történési hajtják felfelé. Olyannyira, hogy minden érdemleges árubörzén drágulást láthattunk a 22. héten. A fizikai piac árai – ha átlagosan nézzük – ezzel azonban nem mozogtak együtt. Bár voltak a korábbi hetekhez képest magasabb áron megkötött üzletek is, a heti átlag mégis 43 ezer forint közelében maradt tonnánként a Magro.hu fizikai piacterén.
Minimális érdeklődés és forgalom mellet, de még mindig felfelé araszol a kukorica fronthavi jegyzése a magyar árutőzsdén. Ennek eredményeként az árfolyam elérte az 51 ezer forintot tonnánként. 25 százalékkal járunk a tavaly ilyenkor tapasztalt árszint fölött.
Folyamatosan drágul a kukorica Párizsban (MATIF/EURONEXT) is. Ott március eleje óta 17 százalékot emelkedett az árfolyamgörbe a legközelebbi lejáratra. Ezzel kezdi megközelíteni azt a magasságot, ahol tavaly nyáron volt. A múlt heti 175,25 eurós záróárról még mindig lehet út felfelé, különösen, hogy az új hét hétfője is erősödéssel telt.
Chicagói (CBOT/CME) is a „bika” volt az úr. Havi szinten 14 százalékos pluszban járunk és az árfolyam a 12 havi csúcsot közelíti. Most még „csak” 168,20 dolláros tonnánkénti áron zártuk a múlt hetet.
Jelenleg 1 ezer tonna kukorica keresi új gazdáját és 7,5 ezer tonnányit vennének a hazai piactéren.

A kukoricaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

2016. ápr.
2016. máj.
2016.
19. hét
20. hét
21. hét
22. hét
Átlagár (Ft/t)
40 536
43 959
43 712
43 129
42 680
42 702
Kötési mennyiség (t)
8 325
8 266
1 972
1 990
2 002
2 000


A kukorica átlagárának alakulása
Összességében a búzapiacról még mindig nem sokat mondhatunk. Az ó termény piaca „tetszhalott” állapotban van, de a hamarosan kezdődő betakarítás és az újtermény biztosan élénkülést hoz majd. Amit a várható árakról most tudni lehet, biztosan nem tölti el megelégedéssel a termelőket. Az indulóárak ugyanis nagyon közel lesznek a 40 ezer forinthoz. Az időjárás most elég csapadékos, így a minőség erősen kérdéses. A hazai prompt árak elég stabilak. Az átlagos minőségű étkezési búza ára gyakorlatilag alig különbözik a takarmányétól: 42-43 ezer forint.
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a hazai határidős búzapiacon semmi nem történik május eleje óta. Akkor beálltak az árak a most is tapasztalható szintre (étkezési búza: 43 500 forint, takarmánybúza: 42 500 forint), és azóta se kötést, se árfolyammozgást nem láttunk.
Viszont, mintha a búza ára elindult volna fölfelé Párizsban (MATIF/EURONEXT), de annyira lassú az emelkedés, hogy ez alig látszik. Mindenesetre múlt pénteken az árfolyam megközelítette a 170 eurót tonnánként, még ha ez a kereskedést egyáltalán nem is pezsdítette fel.
A júniussal megérkezett az búza egyértelmű erősödése is Chicagóba (CBOT/CME). Egy hét alatt 7 százalékot drágult a termény, bár a 185 USD-os szintet még nem sikerült áttörnie.
Aktuálisan 1 ezer tonna búza keresi vevőjét és 101 ezer tonnára van kereslet, amiből 100 ezer tonna folyamatos a hazai piactéren.

A búzaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

2016. ápr.
2016. máj.
2016.
19. hét
20. hét
21. hét
22. hét
Átlagár (Ft/t)
49 977
49 707
49 729
49 949
49 868
49 867
Kötési mennyiség (t)
6 112
7 399
1 800
1 985
1 717
1 852

A búza átlagárának alakulása

Szerző: Németh István a Magro.hu ügyvezetője, gabonapiaci szakértő
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: