A tervezett ütemben érkezik orosz kőolaj Magyarországra és Szlovákiába

Nincs kőolaj-ellátási probléma. A tervezett ütemben érkezik orosz kőolaj Magyarországra és Szlovákiába - szögezte le a Mol Nyrt. az MTI megkeresésére.
A magyar olajkonszern a Reuters hírügynökség hétfőn közölt értesülésére reagált, miszerint a Basnyefty orosz olajtársaság november elején leállította a kőolajszállítást a Barátság vezetéken Magyarország és Szlovákia irányába. 

A Mol tájékoztatása szerint az orosz partnereknél az egyik kereskedő cég változott, az ennek nyomán meghozott kereskedelmi döntés azonban nem érinti Magyarország és Szlovákia kőolaj-ellátását.

A Reuters értesülése szerint a Basnyefty ellenőrző részvénycsomagjának új tulajdonosa, az állami többségű Rosznyefty úgy döntött, hogy az olajat nem a felvásárolt cég által eddig alkalmazott kereskedőcégen, a belize-i székhelyű Normesetonon keresztül fogja forgalmazni, hanem közvetlenül adja majd azt el a végfelhasználóknak.

A Mol több kereskedelmi partneren keresztül szerzi be a kőolajat Oroszországból. Szakértők szerint a Basnyefty-kvóta kiesését Magyarország és Szlovákia könnyen pótolhatja fő szállítójától, a Lukoiltól.

A Basnyeftynek a Barátság kőolajvezetéken keresztül, ahol egyetlen vásárlója a Mol, 2016 október-decemberére 525 ezer tonnányi exportkvótája volt. A cég októberben az export ütemtervével összhangban 180 ezer tonnát szállított le.

A Rosznyefty 5,2 milliárd dollárt fizetett a Basnyefty részvényeinek 50,1 százalékáért és kormányzati jóváhagyást kért a cég teljes felvásárlására.

MTI

Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: