Bőnyi rendőrgyilkosság - Kósa: a BM készítsen jelentést a paramilitáris szervezetekről!

A bőnyi rendőrgyilkosságról és a magyarországi paramilitáris szervezetekről szóló részletes jelentés készítésére kéri a Belügyminisztériumot (BM) Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője, a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke.
A politikus hétfői budapesti sajtótájékoztatóján közölte: azt kéri majd a BM-től, részletesen tárja a rendészeti bizottság elé a rendőrgyilkosság körülményeit, valamint azt is, milyen paramilitáris szervezetek vannak Magyarországon, és ezek milyen parlamenti pártokkal tartanak kapcsolatot, továbbá milyen veszélyt jelentenek az ország biztonságára.

Kósa Lajos aggasztónak nevezte azokat a sajtóhíreket, amelyek néhány ilyen szervezetet a Jobbikhoz kötnek. Példaként említette a Magyar Nemzeti Arcvonalat, amelynek "vezetésével Vona Gábor is tartott kapcsolatot", valamint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat.

A frakcióvezető a hetedik alkotmánymódosításról is beszélt, amelyről kedden szavaz az Országgyűlés. Jelezte, a szövegben egyetértés van a négypárti egyeztetésen részt vettek között.

A Fidesz álláspontja szerint meg kell védeni az országot a betelepítési kvótától, és ezt nem lehet feltételekhez kötni, "a hazaszeretet feltétel nélküli" - mondta, arra kérve minden képviselőt, hogy lelkiismeretére hallgatva védje meg Magyarországot.

Emlékeztetett: a szocialisták a kvótanépszavazás kampányában úgy nyilatkoztak, hogy a referendummal nem értenek egyet, de egy kvótaellenes törvényt megszavaznának. 

Azóta kiderült, ez hazugság, mivel az MSZP bejelentette, nem vesz részt az alkotmánymódosítás szavazásában - mondta Kósa Lajos.

Azt is felelevenítette, hogy a Jobbik elnöke áprilisban feleslegesnek minősítette a népszavazást, de egy idegen népesség betelepítését kizáró alaptörvény-módosítást sürgetett, hozzátéve, hogy aki azt nem támogatja, az hazaáruló. 

Eszerint a Jobbik most hazaárulást kíván elkövetni - kommentálta a fideszes politikus azt, hogy a Jobbik feltételhez - a letelepedési kötvény megszüntetéséhez kötötte - az alkotmánymódosítás megszavazását.

A letelepedési kötvénnyel kapcsolatban Kósa Lajos azt mondta: nem igaz, amit a Jobbik állít a konstrukcióról, mert a vásárló valójában egy öt évre szóló tartózkodási engedélyt kap, vagyis "igazából ez egy tartózkodási kötvény", nem letelepedési. Megjegyezte azt is, hogy a hatóságok szigorúan ellenőrzik a vevőket.

Közölte ugyanakkor, hogy mára okafogyottá vált a letelepedési kötvény az ország külső adósságának finanszírozásában. 

"De természetesen az alaptörvény-módosításhoz ennek semmi köze" - ismételte meg.

A frakcióvezetőt kérdezték Ghaith Pharaon szaúdi üzletemberről, akiről azt közölte: "Pharaon nevű emberrel a magyar kormány soha az életben semmilyen kapcsolatban nem volt", és nincs neki magyarországi tulajdona, érdekeltsége sem. 

Hozzátette, hogy az illető nincs az országban. A Ghaith Pharaon elleni amerikai körözést úgy kommentálta: az amerikaiak azt követően kötöttek üzletet vele, hogy "állítólag körözték", vagyis "valami amerikai belviszályról" lehet szó.
 
MTI
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: