MNB: a naptári évfordulós kgfb-ügyfelek november 11-ig értesítést kapnak jövő évi díjaikról

A naptári, vagyis december 31-i évfordulós kgfb-ügyfelek november 11-ig kapnak értesítést jövő évi díjaikról, és ez alapján december 1-jéig dönthetnek a meglévő szerződésük felmondásáról, az esetleges biztosítóváltásról - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfői közleményében.
A jegybank hangsúlyozta: a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződés felmondása akkor hatályos, ha az írásban történik, és a biztosítóhoz az évfordulót megelőzően legalább 30 nappal beérkezik. A jegybank rámutatott, hogy egyes kgfb-tarifák jelentősen megváltoztak az elmúlt időszakban, így érdemes áttanulmányozni a díjértesítőt. Amennyiben az üzembentartó, akár a magasabb díj ellenére sem szünteti meg szerződését, és nem köt december 31-ig újabb kgfb-t más biztosítónál a jövő évre, akkor elfogadja a jóval drágább tarifát magára nézve - figyelmeztetett a jegybank. 

Az MNB megjegyezte, hogy a kgfb piacon az idén az év közepén közel 4,8 millió szerződés volt érvényben, amelyek közül már csak mintegy 1,9 millió esetében esik a naptári év végére a biztosítási évforduló. Ez az arányszám fokozatosan csökken az évközi évforduló lehetőségének bevezetése óta - írta a jegybank.

Az MNB ismertette: a kgfb-szerződésüket átkötők számát az idén csökkentheti, hogy a biztosítók már nem kínálhatnak a meglévő ügyfelekénél kedvezőbb díjakat az új partnereknek.

A jegybank fogyasztóvédelmi és prudenciális szempontból is folyamatosan vizsgálja a biztosítók kgfb díjhirdetéseit, s a piaci szereplők ehhez kötődő tevékenységét. Kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a biztosítók időben, a törvény által előírt módon küldték-e ki a következő biztosítási időszakra vonatkozó díjértesítőiket, és ebben megfelelő tájékoztatást adtak-e az üzembentartóknak - olvasható a közleményben.

MTI
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: