Holland sört csapolnak a pubokban

A Brexit után újabb csapás éri a briteket: a holland Heineken ugyanis 305 millió fontért felvásárolja a Punch Tavernst, amely 1900 hagyományos pubot üzemeltet Nagy-Britanniában. 
Az ajánlat tartalmazza a pubhálózat által felhalmozott 963 millió fontos adóssághegy átvállalását is. A három jelentkező közül végül befutó hollandok ajánlata 502 millió fontra értékeli a Punchot. Nem ez a Heineken első ilyen bevásárlása: 2008-ban a Scottish & Newcastle sörgyártót és pubhálózatát kebelezte be.

Ez az 1949-ben alapított, edinburgh-i székhelyű vállalkozás összesen 1049 saját tulajdonú, illetve bérlőknek kiadott kocsmával rendelkezik, melyeket a Star Pubs & Bars nevű cégük üzemeltet, s a tervek szerint ezt össze fogják majd vonni a Punch Tavernsszel. Az átvétel után a Star fejlesztésére évi 20 millió fontot költöttek folyamatosan a hollandok. A két hálózat a Heineken szerint területileg kitűnően kiegészíti egymást, az átfedés minimális. Ha az adásvételt a versenyhatóságok is jóváhagyják, akkor a Heineken brit leánya lesz a harmadik legnagyobb szereplő a piacon.

A hollandok szerint a tradicionális és magas színvonalú pubok jövője biztosított, ha értő kezek irányítják, és üzemeltetőjük kellőképpen motivált az üzlet fejlesztésében. Az átvett pubokat megfiatalítják, egységes új bútorzatot kapnak, és választékukat új ételekkel is kiegészítik. Az ügylet zárását 2017 nyarára várják. A Punch Taverns az augusztus végén zárt üzleti évében 407 millió fontos bevétel mellett 65 millió fontos adózott eredményt ért el, szemben az egy évvel korábbi 420 milliós forgalommal és 82 milliós veszteséggel. A felvásárlási ajánlat hírére 8,2 százalékot ugrott a Punch árfolyama a londoni tőzsdén.

Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: