Csökkent a horvát munkanélküliség

A harmadik negyedévben 10,9 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta Horvátországban, az egy évvel korábbi 15,4 százalékról - közölte a horvát statisztikai hivatal (DZS) szerdán.
A munkanélküliségi ráta a harmadik negyedévben 1,9 százalékponttal volt alacsonyabb, mint az előző negyedévben, amikor az 12,8 százalékon állt.

Horvátországban a harmadik negyedévben a munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 95 ezerrel, 202 ezerre csökkent.

A DZS adatai szerint a harmadik negyedévben 1,6 millió volt a foglalkoztatottak száma, 23 ezerrel több a második negyedévinél, és 14 ezerrel több, mint egy évvel korábban.

A foglalkoztatási ráta a harmadik negyedévben 45,8 százalékra emelkedett, a második negyedévi 45,1 százalékról, 2015 azonos időszakában 45,3 százalék volt.

Horvátország gazdasága a 2000-es évek elején dinamikus, átlagosan 5 százalék körüli növekedést mutatott, ezt azonban megállította a gazdasági válság. 2009-ben 7,2 százalékkal zsugorodott az ország bruttó hazai terméke (GDP), majd ezt követően további öt évig nem tudott pozitív tartományba emelkedni az éves mutató.

A horvát gazdaság 2015-ben kezdett talpra állni, és hat év után sikerült végre kilábalni a recesszióból. A horvát nemzeti bank (HNB) decemberben 2,3 százalékról 2,8 százalékra javította gazdasági növekedési előrejelzését 2016-ra, erre az évre pedig 3 százalékos növekedést jósol.

MTI
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: