‘Tökéletesen’ működik a migránsok segélyezése Németországban, íme néhány példa

Különbizottságot hozott létre az észak-németországi Braunschweig városa, hogy kivizsgáljon több mint 300 olyan esetet, amelyben menedékkérők a szociális juttatásokkal kapcsolatos csalást követtek el – közölte vasárnap a testület elnöke. Az elkövetők egyike 12 nevet használt, és így mintegy 45 ezer euró (közel 14 millió forint) jogtalan támogatást kapott.
Jörn Memenga elmondása szerint az esetek többsége olyan szudáni menekültekhez köthető, akik több százezer menedékkérővel együtt 2015 nyarán érkeztek Németországba. A Norddeutscher Rundfunk (NDR) nevű regionális közszolgálati médiatársaság által feltárt csalások értéke Memenga becslése szerint összességében több millió euróra (több száz millió forint) rúghat.

A hamburgi központú NDR első, ezzel foglalkozó riportja szerint az érintett menekültek többször is regisztráltatták magukat, hogy több helyről is hozzájussanak a szociális segélyhez. A braunschweigi vizsgálóbizottság elnöke szerint az elkövetők többsége három-négy helyen jelentkezett be, különböző személyi adatokkal.

Volt, hogy szakállt növesztettek, de esetenként csak szemüveget öltöttek magukra, vagy rövidebbre vágták a hajukat, de mindig különböző vezetéknevet használtak. A túlterhelt köztisztviselők nem jöhettek rá a csalásra – állította Memenga, felidézve, hogy a menekültválság csúcsidőszakában naponta kétezer embert regisztráltak.

Memenga azt mondta, hogy az elkövetők egyike 12 nevet használt, és így mintegy 45 ezer euró (közel 14 millió forint) jogtalan támogatást kapott. A 250 ezer lakosú alsó-szászországi város ügyésze szerint valószínűtlen, hogy az elkövetők bármelyikét is bíróság elé tudnák állítani.

Mire hamis személyazonosságukat leleplezték, legtöbbjük már továbbállt - mondta Julia Meyer.

Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: