Nagy a
bizonytalanság a gabonapiacon a folytatást illetően, azaz hogy mi várható a
második negyedévben. Erre az árak hol stagnálással, hol egy szűk sávon belüli
cikázással reagálnak a különböző árutőzsdéken. Egyedül a tengerentúlon indult
el felfelé egyértelműen a búza ára, de hogy mennyi erő van ebben az
emelkedésben, az egyáltalán nem egyértelmű. A Magro Gabonaindex (MGX) aktuális
értéke a cikk írásának idején 8696 ponton állt. A további részletekről, a
hazai, illetve külföldi árutőzsdék történéseiről az alábbiakban olvashat.
Részletesebb adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson
ide>>.
Nagyon beállt a májusi kukorica ára a hazai
árutőzsdén, a BÉT áruszekciójában. Stabilan tartja a tonnánkénti 44 ezres
szintet immár harmadik hete, igaz meglehetősen csekély forgalom mellett.
Hasonlóan, jelentős változásoktól
mentes a hazai fizikai piac is, igaz a prompt ár határidősnél valamivel
alacsonyabb. Átlagosan 41.855 forint volt a Magro.hu piactéren a
11. héten. A Dunántúlon a 43 ezer forintot is meghaladja, míg az Alföldön
inkább a 40 ezerhez közelít tonnánként.
A párizsi árutőzsdén (MATIF/EURONEXT)
is az előző hetekben megszokott 170-175 eurós ársávban ingadozik a kukorica
fronthavi jegyzése. Pénteken majdnem pontosan a sáv közepénél fejezte be a
hetet. 172,25 euró volt a záróár. A forgalom intenzitása viszont nem az igazi
A szokásosnál
jobban kileng a kukorica ára viszont Chicagóban (CBOT/CME) és a múlt héten
produkált is egy 2,5 százalékos erősödést. Ezzel együtt nem sikerült a 145
USD-os szint fölé emelkednie. A forgalom márciusban nem éri el az átlagos
mértéket.
Jelenleg 2 ezer tonna kukorica keresi
új gazdáját a hazai piactéren és 1 ezer tonnát vennének.
A
kukoricaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren
|
||||||
|
2017.
jan.
|
2017.
feb.
|
2017.
|
|||
8.
hét
|
9.
hét
|
10.
hét
|
11.
hét
|
|||
Átlagár
(Ft/t)
|
44
486
|
39
543
|
40
435
|
40
412
|
41
855
|
41
855
|
Kötési
mennyiség (t)
|
10
041
|
12
680
|
3
413
|
3
001
|
2
874
|
2
115
|
A kukorica átlagárának alakulása |
Alacsony intenzitással „pörög” a
búzapiac itthon. Határidősen egyáltalán nincs, de a fizikai piacon is kevés az
üzletkötés. A Dunántúlon akár 45 ezer forint felett is el lehet adni az
étkezési búzát, de az ország egyéb pontjain is eléri a 42-43 ezer forintot
tonnánként. A takarmánybúzát átlagosan 40 ezer forintnál olcsóbban adják,
illetve veszik. Ezek az értékek pár százalékkal alatta vannak a tavaly ilyenkor
tapasztalt szinttől, nem is beszélve a 2016-os adatoktól.
Érzékenyen reagál a búza ára Párizsban
(MATIF/EURONEXT) minden a piacot érintő hírre. Ennek a következménye a sok
vargabetű, bár a múlt héten mintha csökkent volna az amplitudó nagysága. 1
százalékos mínusz után 172 eurós tonnánkénti árnál zárult a kereskedés a
parketten.
A chicagói
árutőzsdén (CBOT/CME) viszont számottevő erősödéssel telt el a múlt hét. 3
százalékos drágulást láthattunk, ami 160,29 USD értéket eredményezett. Az
érdeklődés viszont elég alacsony.
Jelenleg 2 ezer tonna búza keresi új
gazdáját a hazai piactéren és 1 ezer tonnára van vevő.
A
búzaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren
|
||||||
|
2017.
jan.
|
2017.
feb.
|
2017.
|
|||
8.
hét
|
9.
hét
|
10.
hét
|
11.
hét
|
|||
Átlagár
(Ft/t)
|
44
878
|
40
521
|
40
496
|
40
392
|
40
074
|
40
074
|
Kötési
mennyiség (t)
|
6
660
|
8
513
|
2
250
|
2
010
|
2
375
|
2
222
|
A búza átlagárának alakulása |
Szerző: Németh István a Magro.hu
ügyvezetője, gabonapiaci szakértő
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése