A statisztikának integrálnia kell az új technikai megoldásokat

MTI - Az informatika gyors fejlődése nagy kihívás elé állítja a statisztikusokat, alkalmazkodniuk kell, hogy az új technikát integrálni tudják a statisztikai rendszerekbe - mondta Vukovich Gabriella, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke szerdán Budapesten, a Statisztika Nemzetközi Éve alkalmából rendezett konferencián.

A rendezvény megnyitóján Németh Zsolt, a KSH alelnöke elmondta, a statisztika alkalmazkodóképessége azon mérhető le, hogy mennyire képes reagálni a mindennapi élet rezdüléseire.

A konferencián előadások hangzottak el a mindennapi életet felmérő statisztikákról.

Kovács Benedek főtanácsos a munkahelyi produktivitást is meghatározó alvásról tartott előadásában elmondta: a vizsgálatok szerint a jobb anyagi körülmények között élő és képzettebb emberek kevesebbet alszanak a más csoportba tartozóknál.

Egy tíz évvel ezelőtti európai vizsgálatból idézve ismertette: az emberek Norvégiában alszanak a legkevesebbet, 8,1 órát, míg a legtöbbet, 9,1 órát Bulgáriában.

Magyarország a középmezőnyben helyezkedik el 8,5 órával.

Az időmérleg valójában az ágyban töltött időt méri, tehát az alvás ennél kevesebb, a felmérés ugyanakkor nem ad választ a pihenés minőségére, vagyis az alvástalanságra - jegyezte meg az előadó.

Havasi Éva főtanácsadó a szegénység formáiról végzett felmérés megállapításait ismertette. A vizsgálat során három szegénységi csoportot különítettek el.

A tárgyaikban szegények közé sorolták azokat, akik rossz lakáskörülmények között élnek, de a jövedelmük meghaladja a szegénységi küszöböt.

Közülük 7 százalék diplomás és sok közöttük az idős ember.

A megélhetési szegények lakáskörülményei jobbak, de az egy főre jutó jövedelmük alatta marad a havi 50 ezer forintnak.

Ebbe a csoportba tartoznak tipikusan a több gyermeket nevelő, fiatalabb családok.

Végül a mélyszegények az előbbi két csoport hátrányait együttesen szenvedik el.

Szinte valamennyien 60 év alattiak.

Az első csoportba 1,1 millióan, a másodikba 1,3 millióan, míg a harmadikba 790 ezren tartoznak ma Magyarországon - hangzott el a konferencián.

Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: