Csökkent a US Airways nyeresége

Csökkent a US Airways légitársaság nyeresége a harmadik negyedévben a cégcsoport szerdai jelentése szerint.

MTI - A légitársaság profitja az egyszeri kiadások miatt esett, a vártnál több adót kellett befizetnie, illetve költségek merültek fel az American Airlines légitársasággal tervezett egybeolvadása miatt is.

A harmadik negyedévben a légitársaságnak 216 millió dollár volt a nyeresége, 12 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 245 millió dolláros harmadik negyedéves nyereségnél. A US Airways negyedéves bevétele 3,86 milliárd dollár volt, ez 9 százalékot növekedett. A működési költségek 5 százalékkal emelkedtek a cégnél, a bérköltség pedig 12 százalékkal.

Piaci elemzők szerint a negyedéves adatok nem voltak kimondottan rosszak, és az American Airlines-szal való összeolvadás nagy lehetőség mindkét légitársaság számára. Az külön előnyökkel járna, hogy az összeolvadással a páros a világ legnagyobb légi fuvarozó társasága lenne. A cégek egyesülési tervét még vizsgálják az amerikai piacfelügyeleti hatóságok.
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: