Technikai hiba duplázta meg a munkanélküliség csökkenését Franciaországban

A múlt heti bejelentéssel ellentétben csak fele annyival, azaz nem 50 ezer fővel csökkent az álláskeresők száma augusztusban Franciaországban, hanem csak 22-29 ezerrel, a munkanélküliség csökkenéséről technikai hiba miatt jelent meg rossz adat - közölte a francia munkaügyi minisztérium.

MTI - A közlemény szerint az okozta a probléma, hogy az állam által megbízott mobiltelefonos szolgáltató, az SFR elfelejtette időben megkérni SMS vagy hangüzenet útján az álláskeresőket, hogy frissítsék adataikat a rendszerben. Michel Sapin munkaügyi miniszter sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a munkaügyi hivatal nem vette észre előbb a hibát.

A tárcavezető ugyanakkor hangsúlyozta, hogy még a korrigált adatokat nézve is javult a munkaerőpiac helyzete augusztusban. "Ez az első csökkenés 27 hónapja és a legjelentősebb 2007 decembere óta" - tette hozzá a miniszter.

A munkanélküliség csökkenése kedvező hír Francois Hollande elnök számára, aki korábban ígéretet tett, hogy 2013-ig megállítja a munkanélküliség növekedését, annak aránya ugyanis az aktív lakosság körében meghaladja a 10 százalékot: több mint 3 millióan álláskeresők.

A francia gazdaság 2013-ban eddig rosszul teljesített, recesszió van, és a kormány intézkedései csak mérsékelni tudták a munkanélküliség növekedését. A kormány ennek megfelelően a múlt héten visszafogott optimizmussal fogadta a kedvező munkanélküliségi adatokat. Michel Sapin munkaügyi miniszter bátorítónak nevezte őket, de figyelmeztetett, hogy óvatossággal kell kezelni a számokat.

A munkaügyi hivatal elnézését kért az érintett álláskeresőktől és arról biztosította őket, hogy nem lesznek problémák a nekik járó segélyek kifizetésében.

Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: