Eredménytelen a Lepsény és Szántód-Köröshegy közti vasút felújítási tender

Eredménytelennek nyilvánította a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. a Lepsény és Szántód-Kőröshegy közti vasúti vonalszakasz felújítására kiírt nyílt közbeszerzést, mivel csak érvénytelen ajánlatok érkeztek, egyúttal új kiírást jelentetett meg - mindkét dokumentum a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

A munka része a pálya, a vasúti műtárgyak és a felsővezeték felújítása, továbbá utak és külön szintű közúti-vasúti kereszteződések építése, illetve a biztosítóberendezések kiépítése is. 

A tenderre két ajánlat érkezett. Az egyiket a Déli Part 2013 Konzorcium adta be, amelynek tagjai a SWIETELSKY Vasúttechnika Kft., a KÖZGÉP Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. valamint a STRABAG Vasútépítő Kft. A másik pályázó csoport a VSA Konzorcium volt. Ennek tagjai a Vasútépítők Pályatervező, Kivitelező és Iparvágányfenntartó Kft., a cseh SUBTERRA a.s., valamint az A-Híd Építő Zrt.

Az ugyanerre a feladatra megjelent új nyílt közbeszerzési kiírás becsült értéke 27,1 milliárd forint. Az ajánlatok beadási határideje január 30.

Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs vezetője az MTI kérdésére elmondta, hogy a nem megfelelő hiánypótlások miatt lett eredménytelen az első közbeszerzés.

Forrás: mti, polusonline.com
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: