Prága - A cseh gazdaság legfrissebb adatai alapján a Cseh Nemzeti Bank legalább az év végéig fenntartja azt a politikáját, hogy beavatkozik a gyengébb korona árfolyam érdekében - jelentette ki Miroslav Singer, a jegybank kormányzója kedden Prágában sajtóértekezleten, miután megbeszélést folytatott Ángel Gurríával, az OECD főtitkárával.
A jegybank tavaly novemberben avatkozott be a piacon és a továbbiakban is az a célja, hogy 27 korona felett tartsa az euró árfolyamát. A gyengébb korona a jegybank szerint megakadályozhatja a deflációt és segíti a cseh kivitelt is.
Az OECD cseh gazdaságot érintő legújabb prognózisában azt írja, hogy a jegybank a szokásos időnél (a beavatkozást követő hat negyedév) korábban is elállhatna a korona árfolyamának gyengítésétől.
"A mi szempontunkból továbbra is az a helyzet, hogy az egész idei évben fenntartjuk a beavatkozás politikáját. Egyebek között azért is, mert az inflációs adatok jelenleg nem mutatnak a növekedés irányába, inkább fordítva" - mondta Singer újságíróknak.
Gurría leszögezte: az OECD teljes mértékben megérti, hogy a jegybank miért avatkozott be. "Az OECD azt javasolja, hogy a jegybank addig maradjon meg mai pénzügyi politikájánál, amíg a defláció veszélye nem múlik el" - jelentette ki Gurría.
A cseh jegybank novemberben lépett, és azóta több tízmilliárd korona értékű eurót vásárolt. A korona árfolyama az euróhoz viszonyítva ennek következtében több mint egy koronával gyengült, és 27 korona körül állandósult.
"Pillanatnyilag úgy látjuk, hogy ezt az árfolyamot legalább másfél évig tartani fogjuk" - jelentette ki akkor Singer. Hozzátette: az ezáltal keletkezett magasabb devizatartalékokat a jegybank értékpapírok vásárlására fordítja.
Az OECD kedden ismertetett legújabb prognózisa szerint a cseh gazdaság az idén 1,1 százalékkal, jövőre pedig 2,3 százalékkal bővül.
Forrás: MTI

0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése