Budapest - A hulladékgazdálkodási ágazat megfelelő, következetesen érvényesített jogi és szervezeti alapokon működik, az elmúlt csaknem négy évben folyamatosan javuló eredményeket ért el - mondta a vidékfejlesztési tárca környezetügyért felelős államtitkára egy szakmai rendezvény megnyitóján szerdán, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) közleménye szerint .
Illés Zoltán hozzátette: ezeket az eredményeket konszolidált körülmények között tovább kell folytatni, javítani. Ennek záloga, hogy az OHÜ pozíciója a jövőben még inkább erősödjön és a szervezet a hazai hulladékgazdálkodási ágazat szereplői számára megkerülhetetlen legyen - mondta.
A tájékoztatás szerint a kétnapos gödöllői konferencia keretében aláírták a Nemzeti Környezetügyi Intézet, az OHÜ, és a Szent István Egyetem vezetői a Környezetügyi Együttműködési Keretmegállapodást, amelynek célkitűzése, hogy az aláíró szervezetek együttműködjenek a hazai általános és műszaki környezettudományi képzés és kutatás terén, másrészt közösen segítsék a környezetvédelmi szakpolitikai döntési folyamatok szakmai-tudományos megalapozottságának erősítését.
A szakmai fórumon első alkalommal átadták az OHÜ által alapított Hulladékgazdálkodásért díj 2014. elismerést is.

0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése