Újranyit a berettyóújfalui tejporgyár

Egy felvidéki magyarokból álló befektetői csoport megvásárolta, és bő egy hónapon belül újraindítja a két éve leállított berettyóújfalui tejporgyárat - írta hétfői számában a Magyar Nemzet Galló Ferencre, a befektetői csoport képviselőjére hivatkozva. (Képünk illusztráció)
 
A lap közlése szerint májusban, a felújítási munkák befejeztét követően sovány tejport kezdenek gyártani kínai piacra, júniustól pedig nagy áruházláncok, elsősorban a Spar és a Coop megrendelésére instant termékeket, vagyis kakaóport, kávékrémport és szelénes savóport is előállítanak.

A gyárban a későbbiekben joghurtot és sajtot is készítenek majd.

Idén még Németországból származó sűrített tejből dolgoznak, 2015-ben azonban elkezdik a hazai és a szlovák nyers tej felvásárlását, és abból állítják elő termékeiket. Az első fél év végéig 47 főt vesznek fel, jövőre 120 főre növelik a létszámot.
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: