A világ legnagyobb vagyonalapja magyar cégben bízik

A világ legnagyobb szuverén alapja, a norvég nyugdíjalap részvény vagyonkezelő listájára került a Concorde Alapkezelő Zrt. - jelentette be Bilibók Botond vezérigazgató.
 
A világ legnagyobb szuverén alapja, az ezer miliárd dollár forgató norvég nyugdíjalap részvény vagyonkezelő listájára került a Concorde 2013. december 31-ével - jelentette be Bilibók Botond, a Concorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgató, hozzátéve: a kötelező titoktartás miatt csupán ez a tény nyilvános, további részletek nem. A magyar tőzsde és értékpapírpiac a fejlődésében megrekedt, ezért az utóbbi években nemzetközi vizekre evezett az alapkezelő. Ennek az eredménye a norvég megbízás. (Az alap az alapkezelők listáját március 13-án frissítette, azóta szerepel a listán a Concorde is.)

Rendkívüli év volt cégünk számára a tavalyi: a 2012 végi 230 miliárdról 2013 végére 407 milliárd forint fölé nőtt tavaly az általunk kezelt vagyon, jelenleg pedig 480 milliárd az állomány - mondta Bilibók. A cég által kezelt két milliárd dollár csupán kis része külföldi. A saját privátbanki állomány 92 milliárd forint, kevesebb, mint félezer ügyféllel. Véleménye szerint az alapkamat csökkentésével párhuzamosan gyorsan nő a magyarországi alapok vagyon, idén átlépheti az ötezer miliárd forintot.

A gyors norvég siker minket is meglepett, hiszen csak tavaly ősszel indítottunk el Máltán négy, abszolút hozamú stratégiára építő hedge fundot, mi pedig 7-8 éves "erőfeszítésre" készültünk - mondta Szabó László, az igazgatóság elnöke.

Az idei év nagy kérdése, hogy a pénzpiaci alapok és rövid kötvények vásárlói hogyan lépnek tovább: a csökkenő hozamok láttán visszatérnek a bank betétekbe vagy nagyobb kockázatot vállalva továbblépnek - véli Szabó.

Közép-Európában mára elfeledett eszközosztállyá vált a részvény - fogalmazott Cser Tamás, partner, portfóliómenedzser. Holott a régióban nyomott az árazás, ám - az USA-val szemben - nem rekordprofitokra van vetítve. A vállalati profitok évek óta alulteljesítenek, ami beleivódott a befektetők várakozásaiba, ezzel szemben sikerült megtalálnunk az alulárazott papírokat.
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: