Kis emelkedést várnak az elemzők a tőzsdén

A stabilizálódó nemzetközi hangulat miatt kis erősödésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az MTI által megkérdezett elemzők.


Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője alacsony forgalom mellett kis emelkedést vár a magyar tőzsdén. A szakember elmondta: az elmúlt napokban sokat estek a piacok, és úgy tűnik, hogy Európában már nincs további csökkenés, fontosabb vállalati hírek pedig nem várhatók szerdán.

Kis emelkedésre, illetve oldalazásra számít Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője is, aki szintén kiemelte, hogy a nemzetközi hangulat kissé javul, a magyar vállalati hírek között pedig nincs olyan, amely érdemben befolyásolná a kereskedést.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 63,68 pontos, 0,36 százalékos csökkenéssel, 17 677,86 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 4,1 milliárd forint volt. A Mol 45 forinttal, 0,38 százalékkal 11 910 forintra csökkent, 445,9 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 3 forinttal, 0,07 százalékkal 4040 forintra esett, forgalmuk 2,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,58 százalékkal 345 forintra gyengült, forgalma 433,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,62 százalékkal 3977 forintra csökkent, a részvények forgalma 516,5 millió forintot ért el.

BUX: 17 672,02 pont, -0,03 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 5,84 pontos csökkenéssel, 17 672,02 ponton nyitott szerdán.

A keddi záró értékéhez képest 0,03 százalékkal gyengült.
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: