5,5
százalékot ugrott a Magro Gabonaindex (MGX) értéke a 48. héten köszönhetően
annak, hogy mind a kukorica, mind a búza drágább lett a piactéren. A kukoricára
és búzára vonatkozó adatokat az alábbiakban részletesen olvashatja, további
adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson
ide>>.
Újra megérkezett az eső és ezzel
biztossá vált, hogy idén a kukorica betakarításának vége jócskán bele fog lógni
a decemberbe. Ha egyáltalán befejeződik az idén. A termény ára jelentősen, 4,5
százalékot drágult a 48. héten a Magro.hu piactéren és
ezzel megközelítette a 39.000 forintot. A 38.724 forintos átlagár egyúttal azt
is jelenti, hogy immár karnyújtásnyira került a 40.000 forint is, ahova a piac
a kukoricát az évé végére várja Magyarországon. A BÉT árutőzsdei szekciójában
is 2 százaléknyi erősödést figyelhettünk meg. Ezzel együtt márciusra továbbra
is 40.500, májusra 41.500 forintért szerződhetünk tonnánként. Világszerte
inkább stabilan alakultak a kukoricaárak, sehol sem volt jelentősebb mozgás. Ahogy
a napok telnek és egyre több kukorica kerül a raktárakba, ezzel párhuzamosan
egyre többen jelennek meg az eladói oldalon is. December közepéig még jelentős
forgalomnövekedésre lehet számítani a piacokon. Jelenleg 80 ezer tonna terményt
kínálnak megvételre és 61 ezer tonnát keresnek a Magro piactéren.
A
kukoricaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren
|
||||||
|
2014.
okt.
|
2014.
nov.
|
2014.
|
|||
45.
hét
|
46.
hét
|
47.
hét
|
48.
hét
|
|||
Átlagár
(Ft/t)
|
40 115
|
36 211
|
36 950
|
36 980
|
36 997
|
38 724
|
Kötési
mennyiség (t)
|
11 117
|
16 794
|
3 715
|
4 905
|
4 224
|
2 950
|
A kukorica átlagárának alakulása |
1,5 százalékkal többet, átlagosan
48.225 forintot fizettek a vásárlók a búza tonnájáért a 48. héten. A malmi búza
átlagosan 48.850 a takarmánybúza 43.500 forinton forgott. A folytatás
bizonytalan, mert általában a világban most nincsen egységes iránymutató trend:
Chicagóban kis mértékben (-1 százalék) csökkent, Párizsban viszont majd’ 7
százalékot erősödött a búza ára. A magyar árutőzsde az amerikai folyamatokkal
mozgott együtt, mert szintén 1 százalékot csökkent az ár. Így decemberi
lejáratra az étkezési búza 49.800, a takarmánybúza 45.000 forintba kerül. A
malmi búza viszont márciusra enyhén, 52.000 forintra drágult. Jelenleg összesen
2 ezer tonna búzát kínálnak, valamint 4 ezer tonnát keresnek a piactéren.
A
búzaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren
|
||||||
|
2014.
okt.
|
2014.
nov.
|
2014.
|
|||
45.
hét
|
46.
hét
|
47.
hét
|
48.
hét
|
|||
Átlagár
(Ft/t)
|
48 269
|
47 459
|
47 304
|
47 708
|
47 524
|
48 225
|
Kötési
mennyiség (t)
|
7 633
|
6 469
|
1 900
|
1 249
|
1 100
|
2 000
|
A búza átlagárának alakulása |
Szerző: Németh István a Magro.hu
ügyvezetője, gabonapiaci szakértő
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése