A kormány 4,5 milliárdot biztosít a diósgyőri stadion felújítására


Miskolc - A kormány 4,5 milliárd forintot fordít a diósgyőri stadion újjáépítésére, jóval többet a korábban tervezettnél - jelentette be Kriza Ákos, Miskolc polgármestere (Fidesz-KDNP) csütörtökön a helyszínen tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján.


Hozzátette: ez a fejlesztés is mutatja, nem véletlenül lett Miskolc kiemelt gazdasági fejlesztési övezet. Felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt napokban jelentették be a japán Takata-cégcsoport beruházását, amely ezer munkahelyet teremt a borsodi megyeszékhelyen, emellett számos nagy volumenű fejlesztés indult meg a városban, amelyek nem látványberuházások, hanem valódi értéket teremtenek.


Kitért arra is, hogy Miskolc egyéb sportlétesítményeit is felújítják, megfogalmazása szerint harminc éve nem volt ilyen mértékű fejlesztés a településen.


Sebestyén László országgyűlési képviselő (Fidesz) úgy fogalmazott: sokat kellett dolgozni ennek a fejlesztésnek a lehetőségéért, a jövő héten bővebb tájékoztatást adnak az illetékes miniszteri biztossal közösen.


Példaként említette, hogy beszámolnak majd az ütemezésről és a részletes tervekről is.


Sport, beruházás

Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: