BÉT - Emelkedésre számítanak a szakértők

Pozitív hangulatra és emelkedésre számítanak csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI által megkérdezett elemzők.

MTI - Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta: a kedvező nemzetközi hangulat miatt egy százalék körüli emelkedés várható. A vezető részvények közül egyedül a Richter árfolyamában nem számít növekedésre. Az elemző szerint a forgalom alacsony lesz, mivel az amerikai piacok hálaadás napja miatt zárva tartanak. Fontos amerikai makroadat nem várható, amely befolyásolhatná a kereskedést. Európában a német inflációs és munkanélküliségi adatokat közlik, aminek lehet hatása a BÉT-re - tette hozzá.

Saághy Pál, az Equilor Befektetési Zrt. vezető üzletkötője szintén úgy vélekedett, hogy csütörtökön is kedvező hangulat és emelkedés várható a BÉT-en. Emlékeztetett arra, hogy a magyar tőzsde szerdán kiemelkedő forgalmat ért el a régiós piacokhoz viszonyítva, a Mol és az OTP árfolyama egyaránt több mint két százalékkal tudott erősödni. Megjegyezte: fontos makroadat nem várható, így a kereskedés nyugodt, kiegyensúlyozott lesz, ugyanakkor az amerikai ünnep miatt alacsony forgalom mellett.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 165,97 pontos, 0,90 százalékos emelkedéssel, 18 508,07 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 13,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. A Mol 345 forinttal, 2,54 százalékkal 13 940 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 94 forinttal, 2,20 százalékkal 4370 forintra nőtt, forgalmuk 3,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,42 százalékkal 285 forintra emelkedett, forgalma 2,6 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 114 forinttal, 2,51 százalékkal 4426 forintra csökkent, a részvények forgalma 5,5 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 74,4 millió forintos forgalom mellett 475 forinttal, 1,70 százalékkal 27 505 forintra esett. A BUMIX 1230,45 ponton zárt szerdán, ez 0,66 pontos, 0,05 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
   
Pénzügy, BÉT
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: