Elképesztő, hogy milyen mértékű az emberek tudatlansága bizonyos területeken, és mit képesek elhinni – mondja Erdei Anna immunológus, egyetemi tanár, a Prima Primissima 2013 díj egyik jelöltje. Ilyen például az, amit az ember nap mint nap hall a rádióban, vagy a tv-ben a különböző reklámokból, miszerint egyes szereket, táplálék-kiegészítőket úgy hirdetnek, hogy azok erősítik az immunrendszert.
Miért választotta ezt a pályát?
Ahogy sok más embert is, úgy engem is izgat az a kérdés, hogy szervezetünk miként küzd a kórokozók ellen, egyáltalán, hogyan működik az immunrendszerünk. Ezen kívül mindig érdekelt a molekulák és a sejtek kapcsolata is, az, hogy hogyan váltható ki, illetve miképp befolyásolható egy sejt működése. Ez mind nagyon jól kutatható az immunológiában, ráadásul az is ebbe az irányba terelt, hogy - részben édesanyám hatására, aki izotóp laboratóriumban dolgozott - már gimnazista korom óta vonz a laboratóriumi munka.
Hol kezdődött a pályafutása?
Az ELTE biológia-kémia tanári szakán harmadéves voltam, amikor elkezdődött az egyetemen az immunológia oktatása. Magával ragadott a sok új és izgalmas ismeret, és szinte elvarázsolt a terület sokoldalúsága, hiszen az ezer szállal kapcsolódik a genetikához, élettanhoz, biokémiához, és nem utolsó sorban a klinikumhoz is.
Jelenleg min dolgoznak?
Az én kutatócsoportom elsősorban azokkal a folyamatokkal foglalkozik, amelyek például egy kórokozó szervezetbe jutásakor azonnal működni kezdenek a szervezetünkben, és azt vizsgáljuk, hogy ezek az ún. veleszületett mechanizmusok hogyan befolyásolják a későbbi, ún. adaptív (vagy szerzett) immunitást, amely az immunológiai memóriát és a nagyfokú fajlagosságot biztosítja. Ezen kívül kutatjuk azt is, hogy ezek az azonnali immunreakciók hogyan befolyásolják az immunológiai védelem szempontjából alapvetően fontos ellenanyagok termelését.
Az általunk vizsgált folyamatok azonban nemcsak a betolakodó kórokozók ellen védenek, hanem bizonyos esetekben éppenhogy káros hatásúak lehetnek - például amikor a támadás a szervezet saját struktúrái ellen irányul. Ilyenkor alakulnak ki az autoimmun betegségek - pl. a sokak életét megkeserítő sokizületi gyulladás, a reumatoid artritisz. Azt is vizsgáljuk, hogy ezekben az esetekben mi okozhatja az immunrendszer működésének kisiklását, és esetleg mely pontokon lehet vagy érdemes beavatkozni a folyamatba, hogy azt megváltoztassuk.
Kik számára lehetnek hasznosak ezek a kutatások?
Szinte bárki számára. Mi főként alapkutatást végzünk, ami azért nagyon fontos, mert e nélkül se fejlesztés, se innováció, se új termék, így többek között gyógyszer sincs. A végső cél persze az, hogy gyógyítani lehessen egy kóros folyamatot, de ehhez meg kell tudni, hol van a hiba, miért működik rosszul egy sejt, miért, illetve hogyan siklik ki az immunrendszer működése. A megoldáshoz vezető út gyakran a normális körülmények közötti működés megismerésén keresztül vezet, ez segít ugyanis feltárni a kóros folyamatok részleteit.
Ugyanakkor ahhoz, hogy az eredményeink a gyakorlatban hasznosíthatóak legyenek, sok-sok év kitartó munkájára és természetesen pénzre van szükség.
Mit tart a legnagyobb sikerének?
Az előbb említett kétféle - a veleszületett és az adaptív - immunrendszer egymásra épülését tanulmányozva bizonyítottuk azt, hogy egy bizonyos szérumfehérje döntő módon befolyásolja az ún. B-limfociták ellenanyagtermelő képességét, és így rávilágítottunk egy fontos, korábban nem ismert szabályozó mechanizmusra. Egy másik kísérletsorozat eredményeként azt mutattuk ki, hogy egyes szérumfehérjék - bizonyos sejtekhez kötődve - jelentős mértékben befolyásolhatják az immunválasz megindulását is.
A tudományos eredmények mellett fontosnak tartom a hallgatók visszajelzéseit is, így nagyon büszke vagyok arra, hogy pár éve nekem ítélték a Kar Kiváló Oktatója címet, de arra is, hogy kétszer lettem Aranyérmes Mestertanár az OTDK-n. De mindent összegezve, azt is sikernek tartom, hogy mindig olyasmivel foglalkozhattam, ami örömet okoz - kutattam és tanítottam.
Milyenek a magyarországi körülmények?
Az itthoni laboratóriumi feltételek ma már nem térnek el jelentősen a más országokban tapasztaltaktól, a technikai feltételek, a legújabb műszerek és eszközök többnyire nálunk is elérhetők. Természetesen itthon is "pályázatokból élünk", más forrás nincs a kutatások költségeinek fedezetére. Különbség az, hogy nekünk sokat kell költeni a pályázati pénzekből az infrastruktúrára (pl. a műszerek működtetésére, javítására) - ezt máshol általában az intézmény biztosítja.
Én úgy látom, hogy nálunk a vezető kutatónak, vagy oktatónak jóval több adminisztrációs munkát kell végeznie, ami hátráltatja a kutatómunkát. Az én korosztályom tagjai sok időt töltenek pályázatok, cikkek írásával és bírálatával, adminisztrációval, különböző ülésekre járással, és emiatt egyre kevesebb idő jut a laboratóriumi munkára. Persze tudjuk, hogy ezek a feladatok kikerülhetetlenek, mert az egyetemi oktató- és a kutatómunka szerves részét képezik, de a túlzott adminisztratív kötelezettségek sajnos egyre inkább eltávolítanak bennünket a szigorúan vett szakmánktól; egyre kevesebb idő jut szakcikkek olvasására, komoly szakmai beszélgetésekre. Sajnos nálunk gyakran a kutatónak, illetve oktatónak kell elvégeznie számos olyan feladatot is, amelyeket máshol a titkárság, az adminisztráció lát el.
Az utánpótlás az egyetemeken nem tud besegíteni?
Sajnos egyre kevesebb fiatal választja a kutatói pályát, és az sem kedvező, hogy a doktoranduszok huszonéves korosztálya és a tapasztalt idősebb kollégák ötvenes-hatvanas nemzedéke között hiányzik a laboratóriumban még aktívan dolgozó harmincas-negyvenesek csapata. Mindehhez hozzátartozik, hogy fogynak az oktatói státuszok, így a fokozatos fiatalítás a felsőoktatást sújtó körülmények miatt jelenleg sajnos nem lehetséges; a nyugdíjba kerülő kollégák helyett egyelőre nem vehetünk fel fiatalokat.
Ennek következménye, hogy a fiatalok többnyire külföldre mennek, esetleg gyógyszergyárban, illetve kutatóintézetben helyezkednek el. Bár a legtöbben azzal mennek el, hogy egy-két év elteltével szeretnének visszatérni, ám ez csak a legritkább esetben valósul meg. Pedig szükségünk lenne rájuk, mert ők azok, akik otthonosan mozognak a laboratóriumban, átadják a különböző technikákat, nap mint nap segítik a fiatalabbak gyakorlati munkáját.
Nagyon fontosnak tartom, hogy ez a probléma minél előbb megoldódjon, mivel meggyőződésem, hogy az oktatás színvonalának megtartása, illetve növelése közös érdekünk, ahogyan az is, hogy a mainál jóval kiterjedtebb és alaposabb legyen a természettudományos ismeretterjesztés a lakosság körében is.
Ezt hogy érti?
Elképesztő, hogy milyen mértékű az emberek tudatlansága bizonyos területeken, és mit képesek elhinni - mondjuk az immunrendszert erősítő szerekkel kapcsolatban. Ilyen például az, amit az ember nap mint nap hall a rádióban, vagy a tv-ben a különböző reklámokból, miszerint egyes szereket, táplálék-kiegészítőket úgy hirdetnek, hogy azok erősítik az immunrendszert. Ezek a szerek - mint ahogyan az egészséges táplálkozás és életmód is - a szervezet egészére lehetnek jó hatással, de olyan termék, amely bizonyíthatóan az immunrendszert erősíti, még nem született. De ha lesz is ilyen szer egyszer, nem valószínű, hogy azt bárhol meg lehet majd vásárolni, ugyanis ezek az éppen előbb említett autoimmun folyamatokat is erősítenék, ami nyilván nem kívánatos hatás.
Mit vár az immunológiától a következő pár évben?
Maga az immunológia rohamléptekben fejlődik; ez ma az orvos-biológiai kutatások és terápiás alkalmazások legdinamikusabb ága. Szinte nap mint nap születnek új eredmények, melyek egy része aztán lehetővé teszi újabb gyógymódok bevezetését. Véleményem szerint mindennek még erőteljesebb folytatása várható a következő években; olyan újabb immunterápiás módszerek kidolgozása, melyekkel a különböző autoimmun betegségek - mint például az ízületi gyulladás -, vagy a sokakat érintő allergiás, asztmás megbetegedések hatékonyan kezelhetők.
Forrás: napi.hu
Ahogy sok más embert is, úgy engem is izgat az a kérdés, hogy szervezetünk miként küzd a kórokozók ellen, egyáltalán, hogyan működik az immunrendszerünk. Ezen kívül mindig érdekelt a molekulák és a sejtek kapcsolata is, az, hogy hogyan váltható ki, illetve miképp befolyásolható egy sejt működése. Ez mind nagyon jól kutatható az immunológiában, ráadásul az is ebbe az irányba terelt, hogy - részben édesanyám hatására, aki izotóp laboratóriumban dolgozott - már gimnazista korom óta vonz a laboratóriumi munka.
Hol kezdődött a pályafutása?
Az ELTE biológia-kémia tanári szakán harmadéves voltam, amikor elkezdődött az egyetemen az immunológia oktatása. Magával ragadott a sok új és izgalmas ismeret, és szinte elvarázsolt a terület sokoldalúsága, hiszen az ezer szállal kapcsolódik a genetikához, élettanhoz, biokémiához, és nem utolsó sorban a klinikumhoz is.
Jelenleg min dolgoznak?
Az én kutatócsoportom elsősorban azokkal a folyamatokkal foglalkozik, amelyek például egy kórokozó szervezetbe jutásakor azonnal működni kezdenek a szervezetünkben, és azt vizsgáljuk, hogy ezek az ún. veleszületett mechanizmusok hogyan befolyásolják a későbbi, ún. adaptív (vagy szerzett) immunitást, amely az immunológiai memóriát és a nagyfokú fajlagosságot biztosítja. Ezen kívül kutatjuk azt is, hogy ezek az azonnali immunreakciók hogyan befolyásolják az immunológiai védelem szempontjából alapvetően fontos ellenanyagok termelését.
Az általunk vizsgált folyamatok azonban nemcsak a betolakodó kórokozók ellen védenek, hanem bizonyos esetekben éppenhogy káros hatásúak lehetnek - például amikor a támadás a szervezet saját struktúrái ellen irányul. Ilyenkor alakulnak ki az autoimmun betegségek - pl. a sokak életét megkeserítő sokizületi gyulladás, a reumatoid artritisz. Azt is vizsgáljuk, hogy ezekben az esetekben mi okozhatja az immunrendszer működésének kisiklását, és esetleg mely pontokon lehet vagy érdemes beavatkozni a folyamatba, hogy azt megváltoztassuk.
Kik számára lehetnek hasznosak ezek a kutatások?
Szinte bárki számára. Mi főként alapkutatást végzünk, ami azért nagyon fontos, mert e nélkül se fejlesztés, se innováció, se új termék, így többek között gyógyszer sincs. A végső cél persze az, hogy gyógyítani lehessen egy kóros folyamatot, de ehhez meg kell tudni, hol van a hiba, miért működik rosszul egy sejt, miért, illetve hogyan siklik ki az immunrendszer működése. A megoldáshoz vezető út gyakran a normális körülmények közötti működés megismerésén keresztül vezet, ez segít ugyanis feltárni a kóros folyamatok részleteit.
Ugyanakkor ahhoz, hogy az eredményeink a gyakorlatban hasznosíthatóak legyenek, sok-sok év kitartó munkájára és természetesen pénzre van szükség.
Mit tart a legnagyobb sikerének?
Az előbb említett kétféle - a veleszületett és az adaptív - immunrendszer egymásra épülését tanulmányozva bizonyítottuk azt, hogy egy bizonyos szérumfehérje döntő módon befolyásolja az ún. B-limfociták ellenanyagtermelő képességét, és így rávilágítottunk egy fontos, korábban nem ismert szabályozó mechanizmusra. Egy másik kísérletsorozat eredményeként azt mutattuk ki, hogy egyes szérumfehérjék - bizonyos sejtekhez kötődve - jelentős mértékben befolyásolhatják az immunválasz megindulását is.
A tudományos eredmények mellett fontosnak tartom a hallgatók visszajelzéseit is, így nagyon büszke vagyok arra, hogy pár éve nekem ítélték a Kar Kiváló Oktatója címet, de arra is, hogy kétszer lettem Aranyérmes Mestertanár az OTDK-n. De mindent összegezve, azt is sikernek tartom, hogy mindig olyasmivel foglalkozhattam, ami örömet okoz - kutattam és tanítottam.
Milyenek a magyarországi körülmények?
Az itthoni laboratóriumi feltételek ma már nem térnek el jelentősen a más országokban tapasztaltaktól, a technikai feltételek, a legújabb műszerek és eszközök többnyire nálunk is elérhetők. Természetesen itthon is "pályázatokból élünk", más forrás nincs a kutatások költségeinek fedezetére. Különbség az, hogy nekünk sokat kell költeni a pályázati pénzekből az infrastruktúrára (pl. a műszerek működtetésére, javítására) - ezt máshol általában az intézmény biztosítja.
Én úgy látom, hogy nálunk a vezető kutatónak, vagy oktatónak jóval több adminisztrációs munkát kell végeznie, ami hátráltatja a kutatómunkát. Az én korosztályom tagjai sok időt töltenek pályázatok, cikkek írásával és bírálatával, adminisztrációval, különböző ülésekre járással, és emiatt egyre kevesebb idő jut a laboratóriumi munkára. Persze tudjuk, hogy ezek a feladatok kikerülhetetlenek, mert az egyetemi oktató- és a kutatómunka szerves részét képezik, de a túlzott adminisztratív kötelezettségek sajnos egyre inkább eltávolítanak bennünket a szigorúan vett szakmánktól; egyre kevesebb idő jut szakcikkek olvasására, komoly szakmai beszélgetésekre. Sajnos nálunk gyakran a kutatónak, illetve oktatónak kell elvégeznie számos olyan feladatot is, amelyeket máshol a titkárság, az adminisztráció lát el.
Az utánpótlás az egyetemeken nem tud besegíteni?
Sajnos egyre kevesebb fiatal választja a kutatói pályát, és az sem kedvező, hogy a doktoranduszok huszonéves korosztálya és a tapasztalt idősebb kollégák ötvenes-hatvanas nemzedéke között hiányzik a laboratóriumban még aktívan dolgozó harmincas-negyvenesek csapata. Mindehhez hozzátartozik, hogy fogynak az oktatói státuszok, így a fokozatos fiatalítás a felsőoktatást sújtó körülmények miatt jelenleg sajnos nem lehetséges; a nyugdíjba kerülő kollégák helyett egyelőre nem vehetünk fel fiatalokat.
Ennek következménye, hogy a fiatalok többnyire külföldre mennek, esetleg gyógyszergyárban, illetve kutatóintézetben helyezkednek el. Bár a legtöbben azzal mennek el, hogy egy-két év elteltével szeretnének visszatérni, ám ez csak a legritkább esetben valósul meg. Pedig szükségünk lenne rájuk, mert ők azok, akik otthonosan mozognak a laboratóriumban, átadják a különböző technikákat, nap mint nap segítik a fiatalabbak gyakorlati munkáját.
Nagyon fontosnak tartom, hogy ez a probléma minél előbb megoldódjon, mivel meggyőződésem, hogy az oktatás színvonalának megtartása, illetve növelése közös érdekünk, ahogyan az is, hogy a mainál jóval kiterjedtebb és alaposabb legyen a természettudományos ismeretterjesztés a lakosság körében is.
Ezt hogy érti?
Elképesztő, hogy milyen mértékű az emberek tudatlansága bizonyos területeken, és mit képesek elhinni - mondjuk az immunrendszert erősítő szerekkel kapcsolatban. Ilyen például az, amit az ember nap mint nap hall a rádióban, vagy a tv-ben a különböző reklámokból, miszerint egyes szereket, táplálék-kiegészítőket úgy hirdetnek, hogy azok erősítik az immunrendszert. Ezek a szerek - mint ahogyan az egészséges táplálkozás és életmód is - a szervezet egészére lehetnek jó hatással, de olyan termék, amely bizonyíthatóan az immunrendszert erősíti, még nem született. De ha lesz is ilyen szer egyszer, nem valószínű, hogy azt bárhol meg lehet majd vásárolni, ugyanis ezek az éppen előbb említett autoimmun folyamatokat is erősítenék, ami nyilván nem kívánatos hatás.
Mit vár az immunológiától a következő pár évben?
Maga az immunológia rohamléptekben fejlődik; ez ma az orvos-biológiai kutatások és terápiás alkalmazások legdinamikusabb ága. Szinte nap mint nap születnek új eredmények, melyek egy része aztán lehetővé teszi újabb gyógymódok bevezetését. Véleményem szerint mindennek még erőteljesebb folytatása várható a következő években; olyan újabb immunterápiás módszerek kidolgozása, melyekkel a különböző autoimmun betegségek - mint például az ízületi gyulladás -, vagy a sokakat érintő allergiás, asztmás megbetegedések hatékonyan kezelhetők.
Forrás: napi.hu
