BÉT - Pozitív nyitásra számítanak a szakértők

Pozitív nyitásra és erősödésre számítanak csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI által megkérdezett szakértők.

Sinka Csaba, a KBC Equitas elemzője szerint a fontosabb nyugat-európai tőzsdéken várható kedvező hangulat miatt a magyar piac is kevéssel a szerdai záróértéke felett nyithat. Kiemelte, hogy a nap legfontosabb eseménye a Mol-t érinti majd: a magyar olajtársaság delegációja a horvát kormány képviselőivel tárgyal az INA jövőjéről. Így minden megjelenő hír befolyással lehet az árfolyamra, a reakciókat nehéz előre megjósolni - vélekedett. Az FHB részvényekre kedvezően hathat, hogy Spéder Zoltán igazgatósági tag növelte részesedését, és már közel 20 százalékos befolyást szerzett a társaságban.

Csütörtökön nem várható a kereskedést érdemben befolyásoló makrogazdasági adat - mondta az elemző.

Mezei Ákos, a Buda-Cash üzletkötője az MTI-nek elmondta: a szerdai kedvező hangulat kitart a tőzsdén, ezért további erősödés jöhet a nap folyamán a budapesti börzén. Jól teljesíthet a vezető részvények közül az OTP, a Mol és a Richter - tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 7,27 pontos, 0,04 százalékos csökkenéssel, 19 423,02 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 7,9 milliárd forint volt. A Mol ára 100 forinttal, 0,69 százalékkal 14 300 forintra csökkent, 775,5 millió forintos forgalomban. Az OTP 41 forinttal, 0,92 százalékkal 4481 forintra erősödött, forgalma 4,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 311 forintot ért, forgalma 173,7 millió forint volt. A Richter árfolyama 29 forinttal, 0,61 százalékkal 4751 forintra esett, forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.

Forrás: MTI/polusonline.com
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: