Kínából érkezhet új autóipari beruházás Szlovákiába

Pozsonyi sajtóinformációk szerint új autóipari beruházás érkezhet Szlovákiába, a szlovák lapok két kínai autógyár, a Qoros illetve a BYD befektetési szándékát valószínűsítik.

A pozsonyi vezető lapok a szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) megerősítésére hivatkozva csütörtökön arról számoltak be, hogy egy ázsiai, vélhetően kínai autógyár új beruházást tervez Szlovákiában. A ZAP a befektető nevét nem kívánta pontosítani. Amennyiben a hírek megalapozottnak bizonyulnak, a Volkswagen, a Kia, és a francia PSA Peugeot Citroën után egy negyedik nagybefektetővel bővülhet a szlovák autóipar, amely a tavalyi adatok szerint már világelsőnek számít az ezer főre jutó, az országban gyártott gépkocsik száma alapján.

A pozsonyi Pravda úgy tudja: az ázsiai befektető egy fiatal kínai autógyár, a Qoros lesz. A 2007-ben alapított autógyár illetékesei ugyan egyelőre sem megerősíteni sem cáfolni nem kívánták az információt, az viszont a befektető Szlovákia iránti érdeklődését bizonyítja, hogy termékeinek európai forgalmazását elsőként éppen Szlovákiában kezdte meg tavaly.

A Hospodárské Noviny (HN) szlovák gazdasági-közéleti lap csütörtökön arról számolt be, hogy a Szlovákiában valószínűsített új autóipari beruházást az egyik legnagyobb kínai autómárka a BYD hozhatná az országba. A HN szerint a BYD egy fejlesztői üzemet kíván nyitni Szlovákiában, amelynek termékei később Kínában kerülnének sorozatgyártásra. A cég képviselői, a kínai kereskedelmi kamara szlovákiai kirendeltségének vezetője szerint jelenleg egy pozsonyi vállalattal új elektromos autók fejlesztéséről folytatnak tárgyalásokat. A BYD a hatodik legnagyobb kínai autógyártó, a márka üzemeiben tavaly 1,2 millió gépkocsi készült. A kínai márka, amelynek termékei közül a kínai piacon túl főként az elektromos autói arattak sikert, több neves autómárka, köztük a Mercedes és a Toyota egyes modelljeinek lemásolásával vált ismertté.



Forrás: MTI/polusonline.com

Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: