Volt MÁV-vezér került a KPMG-hez

Idén januártól Andrási Miklós helyettes igazgatóként csatlakozott a KPMG Corporate Finance (CF) csoportjához.

Az 50 éves szakember a budapesti közgazdaságtudományi egyetemen végzett 1988-ban matematikus szakon. Az elmúlt húsz évben komoly vezetői tapasztalatot szerzett a magyar gazdaság több területén is. A kilencvenes években a hazai értékpapír-tőzsde kialakításában vett részt, később az állami szektorban vállalt feladatokat, elsősorban az energetikai és közlekedési szektorban.

A Price Waterhouse-nál pénzügyi tanácsadóként, majd három brókerházban is (Első Magyar Angol, New York, City) ügyvezető igazgatóként dolgozott. A DunaHolding Brókerháznál elnök-vezérigazgató volt, majd 2000-től az ÁPV Rt.-nél töltötte be a vagyonkezelési és tőkepiaci vezérigazgató-helyettesi pozíciót, az MVM Zrt.-nél pedig kereskedelmi vezérigazgató-helyettesként dolgozott. Később 2005-től a Dresdner Bank Luxemburg S. A. vezető tanácsadója, majd a Buda-Cash befektetési igazgatója volt. Andrási 2009 és 2010 között a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója volt. Később az Energiaközpont Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójaként az uniós energetikai pályázatok kezelése tartozott felelősségi körébe. A KPMG M&A-csoportjában pénzügyi és tranzakciós tanácsadással foglalkozik.

Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: