Elkezdődött a beregi árapasztó tározó építése a Tiszán

Tarpa - Elkezdődött a beregi árapasztó tározó építése a Tiszán, a több mint 33 milliárd forint értékű, a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése Program (VTT) keretében zajló beruházás alapkövét Áder János köztársasági elnök tette le a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tarpa határában, szerdán.
 
Az államfő felidézte, hogy a VTT első ütemében megtervezett hat tározóból négy már elkészült, az ötödik tározót - a szintén a térségben épülő szamos-krasznaközit - idén ősszel fogják átadni.

A mostani alapkőletétellel elkezdődik a hatodik tervezett tározó kivitelezése is, a munkálatok a tervek szerint 2015-re fejeződnek be - mondta Áder János, hangsúlyozva, hogy a megkezdett munkát a következő kormányoknak sem szabad abbahagyniuk.

A Jánd és Gulács közötti, 60 négyzetkilométeres beregi árapasztó tározó 19 térségi település árvízi védelmét látja majd el és 58 millió köbméter víz befogadására lesz képes. A tározó megnyitásával a Tisza árvízszintjét - kritikus árvízi helyzetekben - Tivadar és Záhony között mintegy 40-80 centiméterrel lehet apasztani.

Áder János a Tisza töltése mellett megrendezett ünnepségen arról beszélt, hogy a 2001-es tiszai árvíz idején a Tisza más arcát mutatta, "tomboló folyót, a szemünk láttára összeroskadó házakat, döbbenetes pusztítást láthattunk". Ezekre a képekre mindannyiunknak emlékeznünk kell - szögezte le az államfő.

Emlékeztetett arra, hogy a 2001-et megelőző időszakban négyszer mértek rekordvízállásokat a folyón, de azon a "márciusi napon a Tisza erősebbnek bizonyult." Nehezen elképzelhető, de egyetlen nap leforgása alatt hat métert emelkedett a vízszint, ez volt az a hihetetlen terhelés, amit a gátak már nem bírtak el - mondta.

Áder János a tavalyi dunai árvizet megemlítve hangsúlyozta, figyelmezetés értékűek a rendkívüli magas vízállások és árvizek, amelyek a felelősségre emlékeztetik a döntéshozókat és az embereket.

A 2001-es árvíz tapasztalatai nyomán ilyen helyzetekben sokat számít a gyors helyreállítás és újraépítés, a gátak megerősítése mellett pedig a szükségtározók megépítése is kiemelt fontossággal bír a Tisza-mentén élők számára - fogalmazott Áder János. Az államfő közlése szerint a VTT keretében létrehozott tározók megépítésével a munkának csak a fele van készen, a 2014-ben, a 2018-ban és a 2022-ben megalakuló kormányoknak folytatniuk kell a megkezdett beruházásokat.

A beregi tározó célja, hogy a tivadari térségben 70 centiméterrel csökkenjen a Tisza vízszintje, az ukránokkal történő megállapodás esetén ez a csökkentés akár egy métert is elérheti. A második ütemben elvégzendő feladat pedig az, hogy a Tisza teljes hosszán egy méterrel csökkenjen a vízszint - közölte Áder János, hozzátéve, hogy ez összesen 1,5 milliárd köbméter víz időleges tárolását jelentené.

A valódi cél a Tisza mentén élő több százezer ember biztonságának garantálása, ezt pedig senkinek sem szabad figyelmen kívül hagynia - zárta szavait a köztársasági elnök.

Molnár Béla, a projektvezető Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója elmondta, a VTT keretében 2008-ban a cigándi, 2009-ben a tiszaroffi, 2012-ben a hanyi-tiszasülyi, 2013 áprilisában pedig a nagykunsági árapasztó tározókat adták át, további kettő építése pedig folyamatban van. A több mint 33 milliárd forintból, uniós támogatásból épülő beregi tározó, illetve a hozzá kapcsolódó létesítmények segítségével csökkenthetőek lesznek a Tisza tivadari szakaszán az árhullámok vízszintjei.

A töltésépítéshez 1,9 millió köbméter anyag mozgatatására van szükség, a töltéskorona aszfaltburkolatot kap. A tározó feltöltését egy hat nyílású, szabályozható vízbeeresztő műtárgyon és egy négy kilométer hosszú vezérárkon keresztül végzik. A felgyűlt vizet 600 méter hosszú sávon át egy zsilipes műtárgyon eresztik le a Tiszába - ismertette Molnár Béla. A tározó töltése mellett mintegy 30 kilométer hosszban új vízelvezető csatornákat is építenek.

A főigazgató hozzátette: a 2014 és 2020 közötti pénzügyi ciklusban kerül sor az új tivadari híd felépítésére, amely megszünteti a folyó egyik legkritikusabb szűkületét, illetve új minőségű összeköttetést teremt a Szamosköz és a Bereg között.

A beregi árapasztó kivitelezési munkálatait a Colas Zrt.-Kötiviép'B Kft.-Ke-Víz 21 Zrt. konzorciuma végzi.

Az alapkövet Áder János és Bodnár Gáspár, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője helyezte el, az ünnepségen többek közt részt vett Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár, Tilki Attila Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselő, Vinnai Győző megyei kormánymegbízott, Seszták Oszkár megyei közgyűlési elnök és több megyei országgyűlési képviselő és településvezető.


Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: