Magyar segítséggel tovább szárnyal a Mercedes

Története legsikeresebb hónapját zárta márciusban a Mercedes-Benz, részben a kecskeméti gyárban is készülő kompakt modellek töretlen népszerűségének köszönhetően.

Soha korábban nem adott el egy hónap alatt annyi autót a Mercedes-Benz, mint idén márciusban: az egy évvel korábbihoz képest 13 százalékkal, 158 523 autóra ugrott az értékesítés. Ez magával hozza azt is, hogy a márka történetének legjobb első negyedévét könyvelhetik el - idézte az autógyártó közleményét a Bloomberg.

A márciusi siker azt jelenti, hogy immáron a kilencedik egymást követő hónapban bővülnek az eladások több mint tíz százalékkal, amihez a felújított csúcsmodellek éppúgy hozzájárulnak, mint az új hobbi-terepjárók és a részben Kecskeméten készülő kompakt típusok. A Mercedes meggyőző tempóban bővíti piacát - értékelte az adatokat Frank Biller, a stuttgarti LBBW bank elemzője. Ugyanakkor nem valószínű, hogy nagy versenytársai, az Audi és a világ legnagyobb luxusautó-gyártója, a BMW gyenge márciusi értékesítésről adnak majd számot.

A Daimler részvényei a bejelentés nyomán 1,6 százalékkal, 71 euró közelébe emelkedtek. A papírok idén eddig 12 százalékos pluszt szedtek össze, és 2007 óta a legmagasabb értékükön forognak a frankfurti tőzsdén.

A további bővülést alapozza meg egyebek mellett a kecskeméti üzemben májustól induló harmadik műszakos termelés. Dieter Zetsche, a Daimler vezérigazgatója, aki februárban beszélt erről, azt is jelezte, hogy a jó teljesítménynek köszönhetően visszavehetik a vásárlást ösztönző kedvezményeket - ami javítja az üzemi profitot -, és emelhetik az autóik árát.

A Mercedes Európában 7,6 százalékkal adott el több autót idén márciusban, mint 2013 azonos hónapjában. Ezen belül Nagy-Britanniába ötödével ugrott meg az értékesítés. Az USA-ban 11 százalékos emelkedést értek el, Kínában az első negyedévben 48 százalékkal hízott a piacuk.

Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: