CDU-politikus: Görögországot már nem kell megmenteni

Görögország már elveszítette rendszerszintű jelentőségét az euróövezetben, ezért nem kell ismét megmenteni - jelentette ki Michael Fuchs, a CDU frakcióvezető-helyettese a Rheinische Post lapnak adott szerdai interjúban.


A politikus közölte: Görögországnak már nem áll módjában "zsarolni" euróövezeti partnereit. 

"Ha Alekszisz Ciprasz, a baloldali Sziriza vezetője úgy gondolja, hogy visszagörgetheti a reformokat és a megszorító intézkedéseket, akkor tudnia kell, hogy a Trojka is vissza fogja venni a támogatásokat" - mondta. 

"Azoknak az időknek, amikor meg kellett mentenünk Görögországot, vége. A politikai zsarolásra már nincs lehetőség. Görögország elveszítette rendszerszintű jelentőségét az euróövezetben" - fogalmazott Michael Fuchs.

A görögországi előre hozott választások bejelentését követően az euró árfolyama 1,21 dollárra, 2012 júliusi mélypontjára csökkent, tükrözve a piacok újabb félelmét az euróválságtól. Az aggodalmak azonban már közel sem olyan nagyok, mint 2009-ben, az első görög államcsőd veszélye idején voltak. 

Görögország 2010 óta két mentőcsomag keretében 240 milliárd eurós támogatásban részesült, az Európai Unió, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Központi Bank (EKB) forrásaiból. 

Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter hétfőn figyelmeztette Görögországot, hogy ne térjen le a reformok útjáról, és hangsúlyozta, hogy Antonisz Szamarasz hivatalban lévő kormányának minden vállalását minden következő görög kormányon számon fogják kérni. 

A befolyásos német ifo gazdaságkutató intézet elnöke, Hans-Werner Sinn közgazdászprofesszor kivitelezhető forgatókönyvnek tekinti Görögország kilépését az euróövezetből. 

"Újabb és újabb adósságelengedésekre lenne szükség, hacsak nem tesszük lehetővé, hogy az ország kilépjen az euróövezetből, és leértékeléssel nyerje vissza versenyképességét" - nyilatkozta a Tagesspiegel lapnak. 

Az Institut der deutschen Wirtschaft Köln (IW) igazgatója, Michael Hüther úgy látja, hogy Görögország kilépése az euróövezetből problémamentesen, rendezett módon, dominóhatás nélkül megtörténhet.
 

(Forrás: http://www.rp-online.de/politik/eu/griechenlands-austritt-aus-dem-euro-verliert-seinen-schrecken-aid-1.4769446)

Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: