Megint belenyúlt a költségvetésbe a román kormány

Újabb költségvetési kiigazításról fogadott el sürgősségi rendeletet a román kormány szerdai ülésén, amelyben olyan adósságtörlesztésekre és egyéb kiadásokra utalt ki több mint 4 milliárd lejt (280 milliárd forint) a 2014-es büdzséből, amelyek kifizetése csak jövőre lett volna esedékes.


A Victor Ponta vezette kabinet ennek érdekében egy másik sürgősségi rendelettel felfüggesztette annak a törvénynek a hatályát, amely előírja, hogy egy évben legfeljebb kétszer lehet kiigazítani az állami költségvetést, és a módosításra nem kerülhet sor november 30-a után. A román kormány előre hozta a közalkalmazottaknak jogerős bírósági végzéssel megítélt juttatások kifizetését és az állam felhalmozott tartozásainak törlesztését arra hivatkozva, hogy ha az adósságokat hamarabb kifizetik, akkor megtakarítják a büntetőkamatok egy részét.

A miniszterelnök szerint erre azért nyílt lehetőség, mert kormánya "olyan jól gazdálkodott" idén, hogy akár 0,2 százalékos GDP-arányos költségvetési hiánnyal is zárhatná az évet, az előirányzott 2,2 százalék helyett. Ponta hozzátette: a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság (EB) képviselői, akik a jövő évi költségvetés tervezetéről egyeztetnek Bukarestben, egyetértettek a bukaresti kormány döntésével.

Az ellenzék és a Költségvetési Tanács élesen bírálta a Ponta-kabinet - általuk törvénytelennek tartott - intézkedését, rámutatva, hogy a kedvező mérleg nem a tervezettnél magasabb költségvetési bevételeknek tulajdonítható, hanem annak, hogy a kormány "nem volt képes" elkölteni a közberuházásokra szánt összegeket és ezzel "fékező hatást" gyakorolt a gazdaságra.

Románia korábban azt vállalta nemzetközi hitelezőivel szemben, hogy a jövő évben a költségvetési hiány nem haladja meg a GDP 1,4 százalékát, de a szakértők szerint - az októberben bevezetett munkáltatói nyugdíjjárulék-csökkentés és a választási kampányban hozott egyéb kiadásnövelő intézkedések miatt - ez nem tartható. Mivel Ponta azt is megígérte a kampányban, hogy jövőre nem lesz adóemelés, most ahhoz szeretné megszerezni a IMF és az EB hozzájárulását, hogy Románia 2,1 százalékos költségvetési hiánnyal tervezhesse meg a jövő évi költségvetést.

Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: