Csehek: a V4-ek nemzeti érdeke Ukrajna egysége

Ukrajna területi egységének megtartása mind a négy visegrádi ország - Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia - nemzeti érdeke - nyilatkozta Hynek Kmonícek, a cseh köztársasági elnök külpolitikai irodájának igazgatója szerdán a Cseh Sajtóirodának adott interjújában.


Kmonícek arra számít, hogy a négy visegrádi ország és Ukrajna kapcsolatai a jövőben az eddigieknél szorosabbak lesznek. "Azt azonban nem gondolom, hogy ezeket a találkozókat valamilyen módon rendszeresítenék, például félévenkénti V4-Ukrajna konzultációk formájában" - válaszolta egy kérdésre Milos Zeman cseh államfő legfőbb külpolitikai tanácsadója.

A visegrádi négyek államfői legutóbb november közepén Pozsonyban találkoztak Petro Porosenko ukrán elnökkel. Ukrajnában Kmonícek szerint most az a legfontosabb, hogy kiépüljön az állam demokratikus szerkezete. Rámutatott: olyan állami struktúrára van szükség, amelynek nemcsak a neve, de a tartalma is demokratikus. "Arra van tehát szükség, hogy ez a struktúra államként, ne pedig csak az oligarchák laza szövetségeként működjön" - szögezte le.

Nekünk most az a legfőbb feladatunk, hogy segítsük Ukrajnát a demokratikus struktúrák kialakításában. "És a lehetőségek szerint másképpen, mint ahogy azt Oroszország teszi" - hangsúlyozta a cseh elnöki tanácsadó. 

Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: