A Bosch Csoport növelte bevételét

A Magyarországon is jelenlévő Bosch Csoport növelte tavalyi árbevételét és profitját pénteken ismertetett nem végleges adatok szerint, miközben bővült alkalmazottjainak a száma is.


A cégcsoport MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az árbevétel 6,2 százalékkal, 48,9 milliárd euróra emelkedett 2014-ben. Az árfolyamhatások nélkül az árbevétel-növekedés 7,2 százalék volt. Az árfolyamhatások csaknem 500 millió euró kedvezőtlen hatást gyakoroltak az értékesítési eredményekre.

A technológiák és szolgáltatások vezető szállítója a nyereségen is tudott javítani tavaly. Az ugyancsak előzetes adatok alapján a Bosch Csoport üzemi eredménye (EBIT) csaknem három milliárd euró volt, azaz az árbevétel 6,1 százaléka körül alakult. Az egyszeri és rendkívüli hatások miatti kiigazítás után ez nagyjából egy százalékponttal jobb a 2013-as értéknél. 

"A nehéz gazdasági körülmények ellenére teljesíteni tudtuk 2014-re kitűzött üzleti céljainkat" - szögezte le Dr. Volkmar Denner, a Robert Bosch GmbH igazgatótanácsának elnöke. 

A Bosch Csoport mintegy 17 százalékos árbevétel növekedést ért el az ázsiai-csendes-óceáni térségben. Az árfolyamhatások nélkül ez a növekedési ütem közel 20 százalékos volt. Észak-Amerikában az árbevétel csaknem 8,6 százalékkal haladta meg az előző évit. Az árfolyamhatások nélkül ugyanez a növekedési ütem csaknem kétszámjegyű. Dél-Amerikában az előző évhez képest az árbevétel enyhe visszaesést mutatott az árfolyamhatások nélkül. Nominálisan az árbevétel több mint 10 százalékkal maradt el a 2013-as adattól. Európában a technológiák és szolgáltatások szállítójának árbevétele a régióban tapasztalható gazdasági nehézségek ellenére is mintegy 2 százalékkal nőtt.

2014. december 31-én a Bosch csoport dolgozói létszáma világszerte mintegy 290 000 fő volt, ami csaknem 9100 fővel haladta meg az előző évi létszámot.

Forrás: MTI

Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: