A vállaltnál alacsonyabb volt tavaly a román államháztartási hiány

Az IMF-tárgyalásokon vállaltnál alacsonyabb, a román bruttó hazai termék (GDP) 1,98 százaléka volt tavaly a román államháztartási hiány az első, becsült adatok szerint - jelentette be csütörtökön Darius Valcov román pénzügyminiszter.


A tárcavezető elmondta, hogy a végleges adatot január végén teszik közzé. Hangsúlyozta, ez azt jelenti, hogy Románia tejesítette a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a legutóbbi egyeztetésen vállalt 2 százalék alatti GDP-arányos hiányt.
 
Az idei évre Románia 1,83 százalékos államháztartási hiányt vállalt. Eredetileg Bukarest 1,4 százalékban állapodott meg az IMF-fel, de tavaly év végén ezt 0,43 százalékponttal megemelték.

Romániának az idén jár le az IMF-fel és az Európai Bizottsággal megkötött 4 milliárd euró értékű, elővigyázatossági típusú hitelmegállapodása. 

Romániának nem áll szándékában újabb ilyen megállapodást kötni, de Victor Ponta miniszterelnök csütörtökön is megerősítette, hogy Bukarest rugalmas hitelkeretet nyitna az IMF-nél, mivel az "nem árt". 

Hozzátette, hogy elővigyázatossági típusú szerződésre Romániának már nincs szüksége. A rugalmas hitelkeretről a tárgyalások a jelenlegi hitelszerződés lezárása után kezdődhetnek el - hangsúlyozta Ponta.

Forrás: MTI 
Közreadó: Pólus Média&n

Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: