Együttműködési megállapodást hosszabbított a tejterméktanács

Újabb, három évre szóló együttműködési megállapodást írt alá a Vitafort Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Zrt. és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács csütörtökön Dabason.


A dokumentumot Mélykuti Tibor, a terméktanács elnöke és Kulik Zoltán, a zrt. vezérigazgatója írta alá.

A szerződés értelmében a terméktanácsban kiemelt pártoló tagként jelenlévő Vitafort egyebek mellett tanácskozási joggal vehet részt a szervezet eseményein, választhat és választható, súllyal szerepel döntési helyzetekben, ágazati információkat kérhet, és megjelenési lehetőséget kap a szakmai szervezet kiadványaiban.

A piaci szereplő partnere a tejágazat kétharmadát reprezentáló terméktanács.

Mélykuti Tibor az aláíráskor elmondta, a Vitafort fontos szereplője a piacnak, nemcsak tejtermelő és feldolgozó, hanem takarmánygyártó is.

Az elnök a terméktanács céljai között nevezte meg a munkahelyteremtést, a több feldolgozott élelmiszer előállítását a jó minőségű alapanyagból, s azt, hogy minél több magyar fogyasztó vásárolja ezeket a termékeket.

Mélykuti Tibor kitért az élelmiszerfelügyeleti díj felemelésére is, és úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi helyzetben ez nem volt feltétlenül jó lépés.
Újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a szakmaközi szervezet decemberben az első negyedévre vonatkozóan 88 forintra csökkentette prognózisát a tej kilogrammonkénti átvételi árára, az éves árszintet ugyanakkor megtartotta, ami 98 forint, és a 2015. március végén záruló kvótaévre vonatkozik.

Kulik Zoltán a szerződés értékelve az információcsere fontosságát hangsúlyozta. A Vitafort számára kiemelt jelentőségű a tejpiac, az árbevétel 53 százaléka például a tejtermelőknek eladott takarmányból és egyéb termékekből, szolgáltatásokból származik.

A cégnek mintegy 340 nagyüzemi partnere van, ebből 192 a magyarországi szarvasmarha nagyüzemek száma, mintegy 71 ezer tejelőtehénnel.

Harcz Zoltán, a terméktanács ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a most megújított szerződés a 2012 decemberében kötött első megállapodás folytatása.
A Vitafort cégcsoport 30 milliárd forint éves árbevételének döntő része a takarmányozáshoz kapcsolódik, a tejelő szarvasmarhák takarmányozása területén 40 százalékos piaci részesedéssel rendelkeznek, emellett a Magyarországon működő mintegy 470 takarmánykeverő több mint 10 százalékát újították fel, valamint laboratóriumaikban minőségügyi rendszereket alakítanak ki. A társaság többek között Romániába, Moldáviába exportál, de nemzeti kereskedőházat is nyitottak Laoszban.

A 300 embernek munkát adó csoport árbevételének 1 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre.

Forrás: MTI 
Közreadó: Pólus Média&n

Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: