Jó hírt közölt a Mol Kurdisztánból

Az észak-iraki kurd régióban elhelyezkedő Shaikan mező december 27-én elérte a 40 ezer hordóegyenérték napi termelési szintet, két nappal később az első és a második termelőegységből rekordszámú, 354 tankautót töltöttek meg mintegy 58 ezer hordó kőolajjal – jelentette a Mol Nyrt. a tőzsde honlapján.


A kőolajat törökországi kikötőkbe szállították és tovább exportálják. Alexander Dodds, a Mol kutatás-termelés ügyvezető igazgatója szerint a 40 ezer hordó elérése mérföldkő a projektben, s a mező további potenciálja óriási.

Megkezdődött egy újabb termelőkút, a Shaikan-11 mélyítése, amely egy már meglévő, 11 kilométer hosszú vezetékkel a második termelő egységbe lesz bekötve a Shaikan blokkban.

A magyar olajipari társaság korábbi közleménye szerint a Shaikan blokk kitermelése tavaly 25 ezer hordó volt naponta, majd a decemberben bekötött további három kút (Shaikan-7, -8 és -10) termelésbe állítása lehetővé tette a termelési szint növelését. A Shaikan területe 283 négyzetkilométer, itt a Mol 20 százalékos részesedéssel rendelkezik, a másik tulajdonos a Gulf Keystone Petroleum, amely a kutatás-kitermelést is irányítja.

A kurd régió másik blokkja, az Akri-Bijeel, amelynek a Mol 80 százalékos részesedéssel operátora - a magyar cég irányítja a kutatásokat -, míg a Gulf Keystone Petroleumnak 20 százalékos a részesedése. A tervek szerint a magyar olajtársaság 2015-ben 500 millió dollárt költ az Akri-Bijeel, illetve a Shaikan blokk mezőlehatárolási és termelési programjára - közölte a Mol korábban.

Forrás: napi.hu
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: