MNB: 795 millió euróval nőttek a devizatartalékok 2014-ben

A múlt év végén 34,578 milliárd euró volt a jegybank devizatartaléka, 795 millió euróval nőtt 2014 során - jelentette előzetes adatok alapján csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Az adatokból kiderül, hogy decemberben a tartalékok 443 millió euróval emelkedtek.


A nemzetközi tartalékok 2014. december 31-i értéke dollárban 42,018 milliárdra rúgott az egy évvel korábbi 46,508 milliárddal szemben.

Tavaly december végére több mint 400 millió euróval emelkedtek a devizatartalékok: 2014 november végén 34,135 milliárd euró volt a jegybanki devizatartalék összege, mindössze 83 millióval kevesebb, mint egy hónappal korábban.

2014-ben május végén voltak csúcson a tartalékok: akkor összesen 36,273 milliárd euró volt.

Az MNB korábban azt közölte, hogy a devizatartalék november végi összege azt erősíti meg, hogy a kereskedelmi bankok nem vették ki az MNB-ből azt a 7,83 milliárd eurót, amelyet a devizahitelek forintosításához meghirdetett euróeladási tenderen jegyeztek le, mert azt majd a következő évben megvalósuló tényleges forintosítás során használják fel.

A jegybank nemzetközi tartalékai csökkentek az év második felében, azaz elfogyott a 3 milliárd dollár értékű öt- és tízéves lejáratú dollárkötvény márciusi kibocsátásából befolyt forrás.

Forrás: MTI

Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: