Szakértő: alacsony forgalom mellett esett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 33,25 pontos, 0,20 százalékos csökkenéssel, 16 918,99 ponton zárt szerdán.


A részvénypiac forgalma 6,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen zártak az előző napi záráshoz képest.

Ballai Zoltán, a Raiffeisen üzletkötője szerint a továbbra is alacsony forgalom oka a külföldi befektetők távolmaradása a magyar börzétől. A négy vezető részvény közül egyedül az OTP zárt mínuszban, az árfolyama egész nap követte a német DAX-indexet. A Mol és a Magyar Telekom árfolyama kis forgalom mellett emelkedett, a Richter viszont közel 2 milliárdos forgalmat produkált. Ennek oka az új gyógyszerről szóló hír volt.

A Mol 25 forinttal, 0,22 százalékkal 11 325 forintra erősödött, 791,4 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 62 forinttal, 1,63 százalékkal 3733 forintra csökkent, forgalmuk 3,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,12 százalékkal 362 forintra nőtt, forgalma 426,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,26 százalékkal 3860 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1422,74 ponton zárt szerdán, ez 10,44 pontos, 0,74 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

A BÉT áruszekciójában szerdán a takarmánykukorica, a nagy olajtartalmú napraforgómag valamint -repce határidős áraiban volt változás.

A malmi búza ára márciusra 55 200, májusra 54 300, augusztusra pedig 51 000 forint maradt.

A takarmánybúza jegyzése márciusra 47 800, májusra 48 200, augusztusra 50 000, míg szeptemberre 50 300 forint továbbra is.

A takarmánykukorica határidős ára márciusra 200 forinttal 41 900 forintra, májusra 150 forinttal 42 650 forintra, júliusra pedig 200 forinttal 44 600 forintra esett. Novemberre 48 000 forint maradt.

A takarmányárpa ára márciusra 48 000, augusztusra pedig 45 000 forint továbbra is.

A nagy olajtartalmú napraforgómag jegyzése márciusra 110 020 forint maradt, októberre viszont 1000 forinttal, 104 000 forintra csökkent.

A nagy olajtartalmú repce ára márciusra 1000 forinttal 106 000 forintra esett, augusztusra továbbra is 103 200 forint.

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: