Változatlanul hagyta alapkamatát a Bank of England

A csaknem hat éve érvényes 0,50 százalékos történelmi mélyponton hagyta alapkamatát csütörtöki - idei első - kamatdöntő ülésén a Bank of England (BoE) monetáris tanácsa.


A brit jegybank nem módosította a gazdaságélénkítő célú likviditásinjekció, vagyis a mennyiségi enyhítés eddigi 375 milliárd fontos (több mint 150 ezer milliárd forintos) keretösszegét sem.

Mindkét döntés megfelelt az előzetes elemzői és piaci várakozásoknak.

A Bank of England - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság jegybankja - 2009 márciusa óta tartja 0,50 százalékon alapkamatát. 

Ez abszolút mélységi rekord: a bank alapítása - 1694 - és a 0,50 százalékos alapkamat elérése között eltelt 315 évben soha nem csökkent 2 százalék alá a Bank of England irányadó kamata.

A brit gazdaság robusztus ütemben növekszik; a brit kormány 2014-re szóló, nemrég felfelé módosított növekedési előrejelzése 3 százalékos GDP-bővülést valószínűsít a tavalyi év egészére. A tizenkét havi infláció azonban novemberben mindössze 1 százalék volt, a recessziós 2009-es év negyedik negyedéve óta a legalacsonyabb, és egy teljes százalékponttal alacsonyabb a Bank of England számára a brit pénzügyminiszter által előírt 2 százalékos követendő céltól.  

Az infláció ráadásul lassul is: a brit fogyasztói árindex októberben 1,3 százalékkal, szeptemberben 1,2 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbi szintnél.

Az egyik legtekintélyesebb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőcég, a Capital Economics közgazdászai a Bank of England csütörtöki kamatdöntő ülése után összeállított elemzésükben mindazonáltal közölték: jóllehet rövid távon akár a defláció sem zárható ki, az alapszintű inflációs nyomás azonban erősebb, mint amilyenre a teljes kosárra mért fogyasztói árindexből következtetni lehetne, és az alacsony olajárak a gazdasági növekedésnek is lendületet adhatnak. Ezért a cég nem hiszi, hogy a Bank of England - a piaci szereplők várakozásának megfelelően - 2016-ig vár az első kamatemeléssel.

A Capital Economics londoni elemzői szerint ennek valószínűségét csökkenti az is, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve a ház várakozása alapján 2015 első felében kamatot emel, és ez is a szigorítási ciklus elkezdése felé terelheti a Bank of England monetáris tanácsát.

Mindezeket egybevetve a Capital Economics az idei harmadik negyedévben tartja a legvalószínűbbnek a brit jegybank első kamatemelését. A ház szerint a piac "túl messzire ment" azzal a várakozással, hogy a Bank of England csak 2016 második negyedében kezdi emelni alapkamatát.

A cég londoni elemzői mindazonáltal maguk is csak nagyon lassú szigorítási folyamattal számolnak: csütörtöki előrejelzésük szerint a brit jegybanki alapkamat 2015 végén 0,75 százalék, és 2016 végén is csak 1,25 százalék lesz.

A Bank of England legutóbbi monetáris enyhítési ciklusa, amelynek végére a jelenlegi 0,50 százalékos alapkamat kialakult, 5 százalékos kamatszintről indult.

Forrás: MTI 
Közreadó: Pólus Média&n

Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: