2,4 százalékos GDP-növekedésre számít a kormány

A korábban jelzettnél magasabb, 2,4 százalékos GDP-növekedésre számít a spanyol kormány 2015-ben, és 500 ezer új munkahely létrehozását ígéri az év végéig - mondta Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök a madridi parlamentben kedden, ahol bejelentett egy kilenc pontból álló, az adósságrendezésre is kiterjedő intézkedéscsomagot is.


"A valóság meghaladhatja a várakozásokat közös munkával" - fogalmazott, utalva arra, hogy a növekedés 0,4 százalékkal több lehet az eddig vártnál. A kormányfő szerint a 2014-es eredmények és a 2015-ös kilátások lehetővé teszik, hogy olyan terveik legyenek, amelyek egy éve még illúziónak tűntek volna.

Hozzátette: arra számítanak, hogy a fogyasztás 3 százalékkal nőni fog.

"Ezekkel a kilátásokkal világos, hogy képesek leszünk további 500 ezer új munkahelyet teremteni csak ebben az évben" - jelentette ki Mariano Rajoy, és emlékeztetett arra, hogy az elmúlt évben is ennyi új munkahelyet hoztak létre. Ugyanakkor még mindig 3 millió munkahely hiányzik ahhoz, hogy elérjék a válság előtti 20 millió fős foglalkoztatási szintet, amelyet továbbra is célnak tekintenek.

A spanyol miniszterelnök beszélt arról is, hogy vége van a "rémálomnak", az ország kifelé halad a válságból, úgy látja, helyreállt a gazdaságba vetett bizalom, és a legfontosabbnak azt nevezte, hogy nem tört meg a társadalmi kohézió sem. 

Mint mondta, a kormány a szociális jólét növelésére, a gazdasági növekedés megszilárdítására, a versenyképességre és az intézményi stabilitásra összpontosít.

Mariano Rajoy szerint ezt szolgálja az a kilenc pontból álló intézkedés csomag, amelyet saját maga "ambiciózusnak" nevezett. Ebben szerepel egy új törvény, amely "A második esély" nevet kapta és lényege, hogy megkönnyíti a fizetést az eladósodott magánszemélyek és cégek számára. Egy másik intézkedés pedig a határozott idejű munkaszerződések esetében a fizetés 500 euró feletti része után vonja a tb-járulékot.

Forrás: MTI 
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: